Konzervatív, kemény és szabadszájú írások

Károly szerint a világ

Károly szerint a világ

Bajnai kómában van, a lélegeztetőgépek tartják életben

2013. május 27. - A világ szerintem

Politikai értelemben természetesen. Merthogy az utóbbi két hónap mélyrepülése során Bajnai gyakorlatilag a politikai kóma állapotába került. Azt, hogy még nem lett belőle politikai hulla, pusztán a lélegeztetőgépeknek köszönheti.

A lélegeztetőgépet Bajnai esetében elsősorban a külföldi pénzes támogatók jelentik, akik eddig már túl sokat fektettek belé ahhoz, hogy most hagyják eltemetni. Hiába volt a nagy dérrel-dúrral elindított Együtt 2014, majd a párttá válás, a kezdetek megrendelésre gyártott közvéleménykutatása arról, hogy többen támogatják őket, mint a szocikat. Ma már ilyesmit még Szigetvári Viktor sem merne leírni. Sőt, hónapról hónapra azzal szembesülnek, hogy 10 százalék alá csúsztak és jó esetben is csak ott sikerült stabilizálni magukat valahogy, ha sikerült. Ennyivel pedig nemhogy választást nem lehet nyerni, de még a szocik torkán se lehet ledugni Bajnait közös jelöltként.  Pláne úgy nem, hogy közben megpróbálják még becsempészni a közösbe Bajnai „tartótisztjét”, Gyurcsányt is.

Tovább

Ezeknek Jézus pártus-magyar herceg volt…

Ezeknek az idiótáknak semmi sem szent. Még nagypéntek sem. Még ezen a napon is képesek lelkük legmélyebb, legsötétebb bugyraiból a mocskot világgá hányi.

Mert kereszténynek lenni divatos számukra, de nem tudnak mit kezdeni a Bibliával. Ezért aztán a kereszténységet megpróbálják ötvözni a zsigeri és ostoba zsidógyűlöletükkel. Mert hát ilyen „igaz magyar” mégsem hihet egy zsidó Jézusban, mégsem fogadhatja el, hogy a Megváltó anyja zsidó volt és apja is. Így előállnak az ostoba, ködös elméleteikkel. Addig még nem volt nagyobb gond, amíg sumér és pártus származásig vezették vissza a magyarságot.

Tovább

Bajnai, MSZP: pofára esés. Nem kicsit! Nagyon!

Úgy tűnik, hiába a nagy plakátkampány, hiába az idecibált román miniszterelnök, hiába a nagy aktivista szervezés, pofára esés lett a vége. Nem kicsit! Nagyon!

Miközben a forint megrogyott, a benzinár emelkedett, az ellenzék pedig a rezsicsökkentéseket igyekszik szapulni, az emberek elmentek, és ahol lehetett, a Fideszre szavaztak. Messze a legtöbben. 

Tovább

Emberek! Ferenc nem celeb!

A hit a lényeg, nem pedig a cukiság!

A hit a lényeg, nem a cukiság!

Nem az a lényeg, hogy a piros pápai cipellő helyett fekete fűzős cipőt visel! Nem az a lényeg, hogy fölsegítette a jezsuita generálisra a kabátját! Nem az a lényeg, hogy poénkodva beszél az újságírókkal. Ezek külsőségek! Ezek a világnak fontosak, a hit és az Egyház szempontjából lényegtelenek! Némely hír meg egyenesen haszontalan, Uram bocsá, már kártékony! Emberek! Ferenc nem celeb, és ne is próbáljátok meg azzá tenni!

Kezdetektől fogva vegyes érzelmekkel figyelem a Ferenc pápa körüli felhajtást. Pedig örülnöm kellene, hiszen a jezsuitákhoz évtizedek óta valami megmagyarázhatatlan vonzalom fűz. Vértesaljai László atya pedig egy etalon számomra. És mégse tudok maradéktalan örömmel osztozni a világszerte tapasztalható nagy örömáradatban.

Tovább

Szaniszló és Bolgár úr, avagy mit szúrt el a Fidesz

Nem érdekelt különösebben a Szaniszló-ügy, egészen addig, amíg a facebookon a Balavány György nevű előgerinchúros élőlény sorait el nem olvastam. Íme: „Szaniszló Ferenc nyilvánvalóan paranoid skizofrén, téveszmés, beteg ember. Nem kell rá haragudni, nem ő a hibás. Rég nem szabadott volna már képernyőre engedni, nemhogy díjazni.”

Szaniszló megítélésében talán nem is állunk túl messze egymástól. Sohasem bírtam az összeesküvés elmélet gyártókat, akik szerint a CIA csinálta a 9/11-et, meg az olyan idióta elmeroggyantakat, akik szerint Jézus nem is zsidó volt, hanem pártus-magyar herceg, és még sorolhatnám tovább az idiótaságokat. Na persze, a másik oldal sem nélkülözi azokat, akiket a tények sohasem befolyásoltak az ideológiai éleslátásukban. Akik saját szemükkel látták, amint Orbán személyesen a patás ördög bőréből bújt ki, hogy eltiporja a demokráciát. Nos, az előbbiek példás képviselője Szaniszló, az utóbbiaké Bolgár „úr”. (de nehezemre esett leírni az úr szót Bolgár neve után…)

Tovább

Bajnai pánikszerűen megkezdte zaklatós kampányát

Bajnai rárepült az emberek pénzére, idejére, munkájára.

Mint egy korábbi posztban már jeleztem (Bajnai a turiban), az LMP lenyúlásában hoppon maradt Bajnai megpróbál a választásokra szerte az országból talpasokat szerezni. Nos, ez pánikszerű gyorsasággal már el is kezdődött az interneten és telefonon is.

Az a dolog, hogy naponta akár két-három „hírlevéllel” is bombázzák mindazokat, akik föliratkoztak hírlevelükre, azt mutatja, hogy ez a fajta halászat egyelőre nem túl „jövedelmező”. Az „Elérkezett az idő! A sikerhez Önre is szükség van.” tárgyú e-mailben nem is kertelnek: „Az Együtt 2014 Választói Szövetség országos aktivistahálózat-építésbe és szervezetfejlesztésbe kezd. Várjuk szimpatizánsaink segítségét, akik támogatnák közös céljainkat, mozgalmunkat.”

Aztán persze a kérdőíven - többi között - ilyen kérdések:

Tovább

Lehet-e Erdő Péter az új pápa?

Lehet, de nem valószínű.

És most nem a hamis Malakiás próféciákra gondolok.... Elsősorban azért nem, mert magyar. A Magyar Katolikus Egyház nem az erős egyházak közül való. Lehet ezért hibáztatni a mostani vezetőjét, csak nincs igaza az őt hibáztatóknak. A magyar társadalom ilyen, egyszerűen mindig a könnyebbnek tűnő utat választjuk, és a többségnek úgy tűnik, könnyebb út vezet a plázákba, mint a templomokba. A Mammonhoz vezető út csillogóbb, mint a Golgotára vezető poros út.A rendszerváltás utáni Magyar Katolikus Egyház megtett minden tőle telhetőt, de egyelőre még Mammon az úr a magyarok többségének lelkében. És ez nem jó ajánlólevél Erdő Péter számára, még akkor sem, ha nem ő tehet róla.

Tovább

Pont a Ponta? Az MSZP agytrösztje teljes csődöt mondott

Úgy tűnik, a 20 perces MSZP-s kampányvideo totális csődje nem volt elég az MSZP-nek. 22-re húztak lapot, azaz meghívták a minden magyarok által közutálatnak örvendő román miniszterelnököt az évértékelőjükre.

Na, ennél nagyobb öngólt ritkán tud rúgni még egy szoci párt is. Én elhiszem, hogy úgy kellett valami külföldi vezető a szociknak, mint egy falat kenyér, de hogy pont a Ponta? Visszautalni tudok csak a korábbi posztomra: „Mondjuk a színpadon nyilvánosa Michael Jacksont imitáló Mesterházy Attilától nyilván nem vár senki olyan intellektuális teljesítményt, hogy föl tudja mérni ennek hatását. Na de, hogy az MSZP több tucatnyi alelnöke, elnökségi tagja és pártigazgatója, választmányi vezetője közül egynek se jutott eszébe, hogy „Elvtársak! Ebből gond lesz!”, az azt mutatja, hogy a szürke állománynak egyre inkább híján vannak a szocik. Jószerével agyhalottként próbálkoznak ezzel-azzal, hátha bejön. Persze az is furcsa, hogy eszerint hiába fizetnek Ron Werbert, Braun Róbertet, és még néhány pr tanácsadót, közülük sincs egynek se annyi esze, hogy fölmérje ennek az ökörségnek a hatását.”

Tovább

Az MSZP tényleg az elmeroggyantak gyülekezete

Lopnak reggel, éjjel meg este

Ismét egy önlejárató kampány sztárjaivá tették magukat az MSZP minden rendű és rangú vezetői. Hogy mennyire gáz az összelopkodott pártvideo azt már sokan, sok helyütt leírták. Arról azonban kevés szó esik, hogy mindez miként történhetett meg…

Mondjuk a színpadon nyilvánosa Michael Jacksont imitáló Mesterházy Attilától nyilván nem vár senki olyan intellektuális teljesítményt, hogy föl tudja mérni egy ilyen video hatását. Azt meg végképp nem, hogy a kialakult és egyre terebélyesedő válságot kezelni tudja. Na de, hogy az MSZP több tucatnyi alelnöke, elnökségi tagja és pártigazgatója, választmányi vezetője közül egynek se jutott eszébe, hogy „Elvtársak! Ebből gond lesz!”, az azt mutatja, hogy a szürke állománynak egyre inkább híján vannak a szocik. Jószerével agyhalottként próbálkoznak ezzel-azzal, hátha bejön. Persze az is furcsa, hogy eszerint hiába fizetnek Ron Werbert, Braun Róbertet, és még jó néhány pr tanácsadót, közülük sincs egynek se annyi esze, hogy fölmérje ennek az ökörségnek a hatását.

Tovább

Bajnai a turiban

A second hand emberek között keresgél

Úgy tűnik, nagy bajban van Bajnai, miután minden erőfeszítése ellenére sem sikerült lenyúlnia az LMP. Néhány képviselőt meg tudott venni, de se frakciója, se pártszervezete, se irodája, se aktivistája nincs. És úgy néz ki, hiába az erőteljes netes kampány, néhány ezres e-mail adatbázis és néhány ezer like-olón kívül semmit sem tudnak felmutatni. Az évértékelőnek nagyzolt rendezvényére is e-mailek és telefonkampányok sokaságával tudott csak megfelelő embermennyiséget összeverbuválni. Nincs tehát ember. Se jelölt, se aktivista. Na így persze nem fog menni…

Az ugye nyilvánvaló Bajnai számára is, hogy a milliás és egyéb futóbolondokkal nem lehet nekimenni a választási kampánynak. Mert egy dolog kimenni néhány ezer emberrel együtt egy vasárnap délután pár órára tüntetgetni, viszont egészen más dolog naponta szervezni, időt, energiát, tehetséget és pénzt áldozni egy ügyre. Na, az utóbbi kettőnek igencsak híján van az a gyülevész had, akiket a millások eddig össze tudtak toborozni. Egyedül idővel állnak jól, hiszen többségük a társadalom szemete, akiknek soha semmi sem jó, dolgozni nem szeretnek, értelmes tevékenységgel általában nem fárasztják magukat, kimerülnek a mindennapjaik abban, hogy a neten vagy a tv előtt ülve baromságokat olvasnak, néznek és agyatlanul továbbadnak. Ezzel és velük viszont kampányolni totális bukás.

Tovább
süti beállítások módosítása