A hit a lényeg, nem a cukiság!
Nem az a lényeg, hogy a piros pápai cipellő helyett fekete fűzős cipőt visel! Nem az a lényeg, hogy fölsegítette a jezsuita generálisra a kabátját! Nem az a lényeg, hogy poénkodva beszél az újságírókkal. Ezek külsőségek! Ezek a világnak fontosak, a hit és az Egyház szempontjából lényegtelenek! Némely hír meg egyenesen haszontalan, Uram bocsá, már kártékony! Emberek! Ferenc nem celeb, és ne is próbáljátok meg azzá tenni!
Kezdetektől fogva vegyes érzelmekkel figyelem a Ferenc pápa körüli felhajtást. Pedig örülnöm kellene, hiszen a jezsuitákhoz évtizedek óta valami megmagyarázhatatlan vonzalom fűz. Vértesaljai László atya pedig egy etalon számomra. És mégse tudok maradéktalan örömmel osztozni a világszerte tapasztalható nagy örömáradatban.
Kinek köszönhető Ferenc pápa?
Talán ez abból táplálkozik, hogy Ferenc pápa megválasztása óta igyekeznek az ő „szerethető” személyiségét szembeállítani XVI. Benedek pápáéval. Amit én nagyon nehezen viselek! És nem csak azért, mert mérhetetlenül tisztelem és szeretem a lemondott Szentatyát! Hanem azért is, mert minden ilyen „új, frissítő szelek fújnak” és „végre változást hoz az Egyházba”, meg a „Krisztus igazi küldetését hozza közel az emberekhez” kijelentésben az van benne indirekt módon, hogy az elődjére nem ez volt a jellemző. A szenzációhajhász média - és ebbe sajnos már a katolikus portálok is beleértendők (lásd Magyar Kurír) – kiemel lényegtelen részleteket és ezeket úgy állítja be, hogy „tessék, micsoda változások vannak.” Mert ez a szembeállítás hamis, velejéig romlott és mérhetetlenül méltánytalan XVI. Benedek pápával szemben!
Ha csak azt vennénk, hogy csak és kizárólag XVI. Benedeknek köszönhetjük Ferenc pápát, már az is elég lenne. Hiszen, mint korábban megírtam (Ki lesz a következő pápa?) nagyon úgy tűnik, hogy csakúgy, mint 8 évvel ezelőtt, a mostani is tervszerű átmenet, amelyben a pápa által kijelölt utód átveszi a feladatot. Hiszen mi kényszerítette XVI. Benedeket a pápáktól eddig teljesen szokatlan lemondásra? Semmi. Ha marad, ha most nem mond le, akkor Bergoglio bíborosból sohasem lesz Ferenc pápa. A mostani volt ugyanis az utolsó pillanat, amely alkalmas volt arra, hogy XVI. Benedek rendben átadhassa Bergoglio-nak a pápai trónust. A közel 77 éves argentin bíboros egy-két-három év múlva már olyan idős lesz, hogy de elvileg igen, de gyakorlatilag már nem lehetne megválasztani pápának. De XVI. Benedek lemondott, hogy utat nyithasson annak a személynek, akit utódjául kiválasztott (minden bizonnyal a Szentlélek közbenjárásával…). Nem elhanyagolható tény, hogy a 115 pápaválasztó bíboros közül 67-et, tehát a többséget, már XVI. Benedek kreált bíborossá, így egészen valószínűtlen, hogy ezek az ő akarata ellenére döntöttek volna, inkább az a sokkal hihetőbb, hogy az ő akaratának megfelelően döntöttek. Ferenc tehát – a Szentlélek által – de még inkább XVI. Benedek akaratából lett pápa, s ezért méltánytalan szembeállítani őket egymással.
Mit köszönhetünk XVI. Benedek pápának?
Másrészt. Bár piros cipőben járt, nem poénkodott az újságírókkal, nem mindig vegyült a tömegbe, azért az, hogy a Katolikus Egyház nem hogy nem roppant össze, nem szakadt darabokra a XX. század utolsó évtizedeiben, az leginkább az akkori Joseph Ratzinger bíborosnak volt köszönhető! Lehet, hogy az agyonsztárolt II. János Pál pápa volt a szív, de Ratzinger volt a fej, az ész! Ő volt az, aki hatalmas tudásával, tudósi munkásságával, és ha kellett, akkor az Egyház teljes tekintélyével és szigorával föllépve rendet tett ott, ahol kellett. Rendet tett Dél-Amerikában, ahol Bergoglio és a többi helyi bíboros nem bírt az úgynevezett szélsőbalos „felszabadítás teológiájával” amely már komolyan az egyházszakadás rémével fenyegetett. És rendet tett Afrikában, ahol az Egyházunk szexuáletikai alapvetését próbálták meg lebontani. És rendet tett Amerikában, ahol a féktelen és tolakodó liberalizmus tette próbára az Egyházunkat. És rendet tett Európában, ahol jó néhány papi személyiség demokráciát játszva próbált népszerűsödni az Egyház évezredes tanításának és felépítésének megkérdőjelezésével. Ha Ratzinger bíborost nem adta volna az Úr az Egyházunknak, akkor könnyen lehet, hogy a Katolikus Egyház ma nem az egyik legtekintélyesebb intézmény lenne a világban, hanem egy marakodó, széthúzó, széteső valami. De adta, mert erre volt szüksége az Egyháznak! Köszönjük meg ezt minden nap, és ne próbálja meg senki se úgy beállítani, hogy „XVI. Benedek avíttas, bezzeg Ferenc!”
Maga Ferenc pápa jól láthatóan tudatában van ennek a veszélynek! Nem véletlen, hogy megválasztása után, a nép elé lépve az első főpásztori cselekedete az volt, hogy a nép imáját kérte XVI. Benedekért! És azóta, nap mint nap, tanújelét adja annak, hogy mennyire tiszteli és szereti elődjét.
Bízzunk benne tehát, hogy Ferenc pápa e bölcs és szeretetreméltó hozzáállása eljut azoknak az embereknek a szívéhez, akik most még csak a fekete fűzős cipőig látnak, és a pápa képe alá kiírják a facebookra, hogy „jaj, de cuki!” Mert a hit a lényeg és nem a „cukiság!”
