Konzervatív, kemény és szabadszájú írások

Károly szerint a világ

Károly szerint a világ

Összenő, ami összetartozik, avagy Gyurcsány bezsarolta magát az ellenzéki összefogásba

2014. január 06. - A világ szerintem

"Tegnap még senki sem akart együtműködni fletóval, ma reggel meg egymás sarkát tapossa bajnai és mesterházy, hogy melyikük csókoljon előbb kezet a keresztapának..."

fletoattika.jpg

Bajnaiék fantompártjainak megállíthatatlan gyengülésével és Fletóék sikeres ámokfutásával átrajzolódott a baloldali politikai térkép. Ahogy az várható volt, ennek megfelelően akarják átszabni a nemrég összetákolt, koordinált együttműködésnek csúfolt fércművet. Azt most valószínűleg tovább gányolják.

Pedig október 23-án és utána néhány hétig úgy tűnt, hogy Fletóék kamikaze akciója visszafelé sült el és végletesen távol lökte magát az együttműködéstől. Szidták őt, mint a bokrot. Mivel azonban Fletó már megszoktak, hogy szidják, nem törődött ezzel és folyamatosan ajánlgatta magát és pártját az együttműködésbe. Közben hiába állt át az Orbánt alpári módon szidalmazó üzemmódra az mszp után bajnai is, ezt sokkal mgasabb szinten űzi Fletó, így eleve esélytelen volt a zsigeri orbánfóbiában szenvedők megszólítása. Azokat már rég begyűjtötte Fletó. Az összeset, Így már akár öt százalékra is jó a biztos pártválasztók körében. Ami nem lett volna baj az mszp-együtt számára, ha bajnaiék nem csúsztak volna le ugyanerre a szintre. De lecsúsztak és ezzel ma már mindenki tisztában van. Oda minden politikai előnyük fletóékkal szemben.

Bajnaiék emiatt már teljes pánikban vannak. Ennek sokat mondó bizonyítéka, hogy a pártszövetségnek induló együtt-pm - a két fantompárt - ma már nem pártszövetségként akar indulni, hanem egy pártként. Ez a totális beismerése annak, hogy saját belátásuk szerint sincs esélyük elérni a 10 százalékot.Most már az ötért is véresen meg kell küzdeniük. 

Az újabb nagy pofon ma érte bajnaiékat, amikor hírül vették, hogy mesterházy 180 fokot fordulva már egyáltalán nem zárkózik el az együttműködéstől fletóékkal. Sőt. (Mondjuk lassan mesterházy a szélkakas szinonímája lesz, de ez majd egy másik poszt témája...) Szóval, amikor ezt hírül vették bajnaiék, teljes pánikban próbálták beelőzni a szocialista bejelentést és maguk is hasonlóval voltak kénytelenek előállni. Tegnap még senki sem akart együtműködni feltóval, ma reggel meg egymás sarkát tapossa bajnai és mesterházy, hogy ki csókoljon előbb kezet a keresztapának...

Egyelőre persze minden zavaros és leginkább egymásnak üzenget bajnai és mesterházy, hogy mikor és miként tárgyaljanak újra aez együttműködési tákolmányukról. A legvalószínűbb persze az, hogy bajnaiék kárára veszik be fletót az együttműködésbe. Ha bajnai ezt nem fogadja el, akkor röpül a szemétdombra... Ahova persze kezdettől fogva való...Hiszen a választási vereségre készülő mszp-nek, különösen mesterházynak nagyon nincs szüksége bajnaira.

Az mszp-nek ugyanis nagyon nem érdeke, hogy az mszp hátán bajnai és jó néhány zsoldosa bejusson a parlamentbe és ott folyamatosan az mszp ellen szervezkedjen. Akkor már sokkal jobb fletóvbal összefognia az mszp-nek, hiszen fletó esélye a nullához közelít arra, hogy valaha is a baloldal vezére legyen, igazából már nem is törekszik erre. Ellentétben a teljesen külföldről pénzelt és irányított bajnaival, aki a közelmúltig rendszeresen bejelentette igényét a baloldali vezető szerepére.

A bejegyzés trackback címe:

https://karolyvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr865738062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kilencágú Faszkorbács 2014.01.07. 00:53:26

Mekkora balfasz az, aki ezt nem látta előre?

Balt 2014.01.07. 00:59:02

Eddig a legjobb poszt a témában. Asszem máskor is benézek. :)

"Az újabb nagy pofon ma érte bajnaiékat, amikor hírül vették, hogy mesterházy 180 fokot fordulva már egyáltalán nem zárkózik el az együttműködéstől fletóékkal."

Ez az értesülés honnan van? Mert nekem második blikkre elég összegangolt akciónak tűnik (elsőre Bajnaiék újabb elő- ill. alávágásának)

Balt 2014.01.07. 01:03:29

, csak az a kérdés, hogy a hazardírozó kétségbeesett kármentésen kívül mire fut ki.

(Pardon, szarakodik a blogmotor. Vagy a tab.)

Balt 2014.01.07. 01:11:10

@Brix: Most viszont végre teljes joggal fel lehet ragasztani az 1 évvel ezelőtti Gyurcsány+Bajnai pkakátokat, ami ellen kézzel-lábbal tiltakoztatok. :)

"Ha 2014-ben marad Orbán , akkor véget ér egy korszak Magyarországon. Véget ér a pártok egyenlő versenyén és váltógazdálkodásán alapuló politikai rendszer."

Ez mekkora baromság már! Nem az a demokratikus alapvetés érvényesül, hogy az nyer, aki a legtöbb szavazatof kapja? Nem mellesleg eddig ez volt a jóoldali :) ME-jelölt kiválasztásának alapelve, amely valszeg most majd lekerül a napirendről. Várjuk a hűtőgépszerelőket a castingra! :)))

Balt 2014.01.07. 01:32:01

@storker: Őszintén örülök annak, hogy nem ismeritek fel: Gyurcsánnyal garantált az örök 1/3. (Alulról.) Ami egyébként a dk-jobbikos segédcsapatokkal végül is tényleg várakozáson felüli eredmény lesz az idén. :)

2014.01.07. 01:53:58

@Balt: Persze, persze. De azt ugye tudod, hogy Orbánról ugyanez elmondható? Hogy azért képtelen középre nyitni, mert ott már finnyásak a szövegére? Gyurcsány szerepét pedig addig nem firtatnám, amíg kiderül, hogy jelöli-e magát egyáltalán képviselőnek. Csak hogy értsük egymást.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.01.07. 02:21:00

2018-ban Gyurcsány ott töri ketté Orbánt, ahol az a legvastagabb.

Balt 2014.01.07. 02:29:47

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Feltéve, ha valami oknál fogva megszökik a háziőrizetből, mint az ároktői kollégái.

Balt 2014.01.07. 02:33:49

@storker: Elég egyértelműen megmondta, hogy azért szajadtak neg szeptemberben a (látszat)egyeztetések, mert a maszop - jól látva a helyzetet - ragaszkodott a gyurcsánymentesítlshez. Persze azóta változgatott a koncepció. De a mentelmi jog még jól jönne...

Balt 2014.01.07. 02:37:12

@storker: Orbán pont középen van. Jobbról a Jobbik (ők is próbálnak beljebb húzódni), balról a maszopszadesz-újraegyütt, miközben a választói értékrend amúgy is jobbra tolódott.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.01.07. 02:37:23

@Balt: Aha.

Gyurcsánynak olyan bűnöket lehet felróni, amiket az orbáni propaganda démonizált.

Ami az ő állítólagos bűne, azt az orbánrendszer tízszeresen művelte. Ráadásul Orbánéknak olyan húzásaik vannak, amiket senki nem mert előtte elkövetni.

jog-ász 2014.01.07. 06:51:50

fletó medggyesy bukásakor kb 3 hét alatt végigturnézta az ország összes megyei mszp szervezetét hogy támogassák, így lett min.elnök. most október 23 után kb egy hónappal rendkívül aktív kampánnyal elérte hogy naponta szóljon hír a DKról, erőteljes szövegekkel növelte a támogatottságot, én nem lennék olyan biztos hogy nem lesz még egyszer vezetője a baloldalnak..a politika inkább látványszínház mint értelmes programok csatája.

midnight coder 2014.01.07. 07:08:48

@jog-ász: Ja. A magyar baloldal vezére egy privatizélésből megtollasodott tőkés. Ha ezt Lenin elvtárs megérhette volna!

felcsutisuttyo 2014.01.07. 07:18:02

NEM BEZSAROLTA MAGÁT TE BAROM...FIDESZNYIK SEGGNYALÓ, hanem megmutatta hogy mennyivel különb vezér egyéniség és milyen sokat vannak vele és a közvéleménykutatás hazug és téves....
A FELCSÚTI SUTTYÓ ÉS BANDÁJA MOST TELE GATYÁVAL ÉS REMEGŐ LÁBAKKAL..GONDOLKODIK, HOGY HOGYAN LEHET ELCSALNI A VÁLASZTÁST

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.01.07. 07:25:51

Nincs ebben semmi fura ..

Bajnai már Gyurcsánnyal együtt a KISZ-t is újra akarta szervezni,
családilag lerabolták együtt a privatizációnak nevezett szabadrablást,
és Gyurcsány egykori kampányfőnöke Szigetvári fikazabáló Viktor Bajnai kampányszábjának a vezetője.
cc

A biztos utas 2014.01.07. 07:28:17

@Kilencágú Faszkorbács: igen :)
Nekem az lett volna furcsa, ha nem talál egymásra a társaság. Nem lett volna logikus. Ellenzékben a fidesznek a 8 éve alatt nem kellett botrányos helyezkedőset, óbégatósat játszani. Az elején gyorsan befalta a többieket, az mdf tartotta magát, aztán a szadeszhez hasonlóan önmaga paródiájává vált. De a kereszténydemokraták, kisgazdák, lungo drom...mindenki be lett terelve az akolba.
Csak a fideszben egyértelműen egy ember tartja a kezében a szálakat. Az ellenoldalon más a helyzet.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.07. 07:54:35

Az történt aminek történnie kellett.

A harc arról szólt ki lesz az új SZDSZ. Bajnai elbukta a csatát, Gyurcsány meg megnyerte.

Wagem 2014.01.07. 07:54:36

Nem kell itt nagyon okosnak lenni.
Az amerikai sponzorok magyar bálinton keresztül üzentek a libásnak.
Be kell venni a hibbantat a buliba,különben szia lóvé.
Így is lett.
A jobboldal meg karba tett kézzel röhög ezen a szánalmas csődületen.
Én is..

Wagem 2014.01.07. 07:58:30

@felcsutisuttyo:
Anyád is gondolkodhatott volna mielőtt kipottyantotta téged barmot.
Elcsalhatott volna.

martineden 2014.01.07. 08:03:31

@posztolo. Sőt. (Mondjuk lassan mesterházy a szélkakas szinonímája lesz, de ez majd egy másik poszt témája......En ugy tudom ez orban.Vegyuk sorba a helyezkedeset.Eloszor komunista Kisz titkar parttitkar apukaval,aztan liberalis,aztan ,torgyan polgar,aztan jobboldali es ujra kommunista,lasd allamositasok.Na ecsem,ez a csuti cigany a szelkakas

Kivlov 2014.01.07. 08:17:09

ezek a vörösök felléphetnének a mikroszkóp színpadon is: hónapok óta lehet rajtuk nagyokat röhögni. :D

2014.01.07. 08:19:23

Feri csak rombolni tud, amihez hozzányúl az menten szarrá válik. Miért közösködnek vele mégis?
Csak egy magyarázat van rá, ami egyben a szocik ügyes taktikai érzékére utal.
Ha Feri kimaradna az egyébként nagy eséllyel bekövetkező tavaszi bukásból, akkor abból hatalmasat tudna profitálni és ez ellenzék vezetőjévé válhatna. Így viszont egymás kezét fogva buknak majd hatalmasat.

NekemNemEzKell 2014.01.07. 08:25:38

Nos, a cirkusz lassan véget ér.Lekerülnek a bohósruhák,az álarcok. Az idomított állatok visszatérnek a ketrecükbe, már nincs szükség rájuk.S mindenki újra az lehet, aki volt, ott lehet ahol volt.Minden marad a régiben.Csak most már álarc nélkül. Milyen ostoba is az, aki azt hitte, lesz majd egy Bajnai féle párt, amely nem vonja be a hatalomba, a bukottakat! Milyen naív volt az, aki elhitte, az MSZP megszabadul a rossz szellemétől Gyurcsánytól.S milyen vak az, aki elhiszi, hogy egy a demokráciával minden szavával, tettével szembenálló pojáca, ( Gyurcsány) majd vissza adja a demokráciát...Na mindegy újra felállt a bukott csapat!

2014.01.07. 08:28:53

@Balt: Ismét jobbos wishful thinking: Gyurcsány majd jól le lesz csukva...És akkor eddig miért nem lett virágszálam? Volt rá 4 évetek, nem találtatok semmit ellene. Imádom látni, ahogy álmodoztok..Maradjunk annyiban, hogy akinek van 5%-a, az tolja be a közösbe, a vereség ha megtörténik, nem rajta fog múlni a jelek szerint. Valahogy nem láttam a felsorakozó tömegeket az eddigi paktum mellett. Most lesz rá esély egy szakértői(bb) kormánnyal, amiben kevesebb a pártpolitikus. Nem hülyék a srácok, láthatóan sokkal erősebb a ballib önreflexiós képessége, mint a Fideszé. A választók pedig továbbra sem tolódtak jobbra, ajánlom figyelmedbe az úgynevezett tényeket, a Fidesz tábor '98 óta jóformán változatlan.

czjanos 2014.01.07. 08:30:36

Szerintem a sorrend pont a fordítottja volt. Bajnai kereste meg még vasárnap Mesterházyt, hogy hétfőn reggel bejelenti az ajtó kinyitását. Erre Mesterházy is rögtön ajtónyitogató lett. A lényeg azonban az, hogy kinyílik az ajtó. A DK szavazói nélkül ugyanis nincs meg az Orbán leváltásához szükséges számú szavazat. Így sem biztos, hogy lesz elegendő, de úgy viszont biztosan kevés lett volna. Sokan hajlamosak lebecsülni a kis szervezetek, mozgalmak támogatóinak a számát( igen, Bokrosra, Kunczéra, Schmuckra, Fodorra gondolok), akik vagy beállnak a teljes összefogásba (ezt Bokros és Kuncze már meg is előlegezte) vagy kockáztatják a biztos lenullázódást.

Parajpuding 2014.01.07. 08:31:19

Bezsarolta...aha....károlyvilága olyan egyszerű, mint egy faék. Mint Károly.

Kivlov 2014.01.07. 08:32:06

@storker:
"a Fidesz tábor '98 óta jóformán változatlan. "

még szerencse. nem is kell nekik nyerni. elveszti a maszop magától is. :D

Balt 2014.01.07. 08:36:39

@jog-ász: "én nem lennék olyan biztos hogy nem lesz még egyszer vezetője a baloldalnak.."

Lelkük rajta. (Már amit ők ez alatt értenek...) De hogy ME nem lesz még egyszer Mo.-n, arra nagy tétben mernék fogadni.

Balt 2014.01.07. 08:38:10

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Azért ez olyan bájos: ha helyzet van, mindig megtalálják egymást. :) Még, hogy nem "újra együtt"! :))

Balt 2014.01.07. 08:43:09

@A biztos utas: "az mdf tartotta magát, aztán a szadeszhez hasonlóan önmaga paródiájává vált."

Azért nem volt olyan egyértelmű a dolog, 2009-ben pl. sikerült Bokrost delegálni az euroszkeptikus frakcióba. (Ahol saját elmondása szerint a legjobb helyen van, muhaha.) Ebből kiindulva voltaképpen meglepő, hogy az SZDSZ-szel EGYÜTT 2,67%-ra futotta, megjegyzem, Retkes talán a legnormálisabb pártelnöke volt az SZDSZ-nek a (szintén) hamar megbuktatott Tölgyessy után.

Az azért hovatovább jelképes és elgondolkodtató, hogy ennek az MDF-nek jelentős része Gyurcsány mögött tömörül...

Balt 2014.01.07. 08:45:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Van benne valami. Lásd az előbbi hozzászólást. (Egykori tölgyessysta :) SZDSZ-szavazóként mondom, inkább levágom a kezem, minthogy egy Gyurcsány fémjelezte SZDSZ-reinkarnációra szavazzak. Bármilyen felőállásban.)

Akciós Áron · http://konzumbirka.blog.hu 2014.01.07. 08:46:46

Egygel több ok, hogy a normális ember othon maradjon a választás napján.

A Fideszre ugye nem szavazunk, ez világos, mint a nap.

Na de ki az az idióta, aki a másik lehetőségre, erre a hatalomba kerülésért az anyját is megbaszná kategóriás, egymást tiporó kergemarha-nyájra szavazna?

Balt 2014.01.07. 08:47:18

@martineden: Lényeg az, hogy ti jóoldali rasszista-demokraták következetesek vagytok. :)

Balt 2014.01.07. 08:49:02

@NekemNemEzKell: "Milyen ostoba is az, aki azt hitte, lesz majd egy Bajnai féle párt, amely nem vonja be a hatalomba, a bukottakat! Milyen naív volt az, aki elhitte, az MSZP megszabadul a rossz szellemétől Gyurcsánytól."

Azé' megnéznék újra egy Juhász-Vadai-Szanyi kerekasztalt. :)))

Balt 2014.01.07. 08:51:57

@storker: "Gyurcsány majd jól le lesz csukva...És akkor eddig miért nem lett virágszálam?"

Tételezzük fel, hogy az ügyészség valóban kézivezérelt. Akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy mi a Fidesz érdeke. (Nem szeretnék a Jobbiknak tanácsokat osztogatni, főleg Torockai után, de ez remek kampánytéma lenne a DK-s szavazatokat negligálandó...)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.07. 08:52:30

@Balt:

Gyurcsány demagóg, pont mint a Fidesz. S szerintem rosszabb, mint az SZDSZ volt legrosszabb, legutolsó időszakában. Az SZDSZ sosem volt demagóg.

Balt 2014.01.07. 08:54:08

@storker: "A választók pedig továbbra sem tolódtak jobbra, ajánlom figyelmedbe az úgynevezett tényeket, a Fidesz tábor '98 óta jóformán változatlan."

www.google.hu/#q=magyarorsz%C3%A1g+jobbra+tolodott

Balt 2014.01.07. 08:56:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "Az SZDSZ sosem volt demagóg."

Erre azért nem vennék mérget, elég csak bármely (tetszőleges) plakátjukat elővenni.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.07. 09:01:17

@Balt:

Nem demagógia furcsa nézeteket képviselni. Ez csak furcsaság. Az SZDSZ pozitívuma: mindig kimondta azt, amit gondolt, bármekkora butaság is volt az.

nu pagagyí 2014.01.07. 09:01:35

Az ellenzéki összefogásnak csak egy konkrét célja van. El kell zavarni Orbánt. Ez pont elég lesz ahhoz, hogy a rablók és kitartottak szövetsége szétessen. Kedves posztírónak nem kell tehát attól félnie, hogy lecserélik a segget, amit nyalhat. Ő is szabad lesz és némi aklimatizálódás után, talán értelmesebbeket is írkálhat, mondjuk saját gondolatait. Már ha vannak olyanok.

NekemNemEzKell 2014.01.07. 09:07:33

@Balt: "Azé' megnéznék újra egy Juhász-Vadai-Szanyi kerekasztalt. :))) "

Elképzeltem és röhögőgörcsöt kaptam!
Viszont, ami a szomorú, vannak, akik el is hinnék nekik, hogy ezek az emberek őszintén hátsó gondolat nélkül képesek lennének együtt " dolgozni Magyarország érdekeiért".

Akciós Áron · http://konzumbirka.blog.hu 2014.01.07. 09:11:39

@nu pagagyí:

Kormányozni utána nem is akarnak? Eggyel több ok arra, hogy akinek nem kell Orbán, maradjon inkább mindenki otthon, minthogy ezekre a kergemarhákra szavazzon.

satibi 2014.01.07. 09:16:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Fletó volt az egyetlen az elmúlt 100 évben, aki hangosan kimondta, hogy a politikusok hazudoznak, de neki ebből elég. Ezt hívják őszödi beszédnek és a fidesz ezt fordította - zseniálisan - ellen, mondván, csak ő hazudik. Pedig a fidesz az elmúlt 3 évben mást sem tett, mint hazudozott.
A mesterházy meg tegnap elmondta, hogy ő eddig is a teljes közös lista híve volt, csak bajnai nem akarta azt. Rá is fázott, lecsúsztak a parlamenti bejutás küszöbe alá (aki egy juhásszal szövetkezik, megérdemli.)

873ujr3rk 2014.01.07. 09:19:40

csak azt tudom elképzelni, hogy az mszpnél szokatlan népszerűségnövekedést tapasztaltak és valamit lépniük kellett.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.07. 09:22:22

2013 arról szólt, hogy Bajnai meg Mesterházy csatáznak, mindketten azt mondják: állj be MÖGÉM. 2014 arról fog, hogy B és M.: állj be ELÉM.

2013: majd velem lehet nyerni.
2014: majd veled bukjunk.

Amatőr 2014.01.07. 10:12:41

@doggfather: A "Le kel váltani orbánt" választási ideológia nem biztos, hogy a többség számára vonzó perspektíva! Netán elsődleges vágyálom. Lehetséges, hogy a többségnek inkább vonzó az élhető élet ígérete! A jelenben és nem a jövőben.

Mert a választásokat nem a maroknyi értelmiség, hanem a tengernyi plebsz dönti el. Ma is, holnap is.

A baloldalnak valami újat, valami vonzót kellett volna kitalálnia! De csak ennyire futotta; fogjunk össze orbán leváltására! Na, ez pedig egy nulla! Értéktelen semmi. Pár levitézlett politikus karriervágyálma.

ekat 2014.01.07. 10:25:19

@Amatőr: Én nem vagyok baloldali, de nekem Orbán leváltása elég vonzó, és az jelenti az élhető életet, mert egyet jelent azzal, hogy újra normális országban élhetek, és nem Ázsiába tartó turultollas kalapos szittyák lesznek a követendő példa. Nem érdekel, hogy megint kevesebbet fogok így keresni... és az teljes tágabb családom így vannak vele, bár sokan nálam sokkal többet fognak veszíteni.

ekat 2014.01.07. 10:26:08

@ekat: jav.: így van vele

Kivlov 2014.01.07. 10:26:09

@Amatőr:
Pontosan. nem azzal kellett volna jönniük, hogy mi NE legyen. Hanem azzal, hogy mi legyen. és ők mit akarnak csinálni.

2014.01.07. 10:26:13

@Balt: Ez kemény!:) Hatalmas LOL, előveszel 2009-es cikkeket és ezek alapján állítasz valamit. Miért nem mindjárt 1998-ra hivatkozol? :)))

"Akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy mi a Fidesz érdeke" - A Fidesznek az az érdeke, hogy a nem elkötelezett választók otthon maradjanak. A tapasztalat szerint 65% az a részvételi arány, ami fölött ballib győzelem várható. Természetesen nem mérhető, 2002-ben is a Fidesznek állt a zászló és lám. Ahogy jelenleg áll, az egyetlen kérdés, hogy meg tud-e szólítani inaktívakat az ellenzék.

Amatőr 2014.01.07. 10:32:41

@ekat: itt a válasz;

" Kivlov 2014.01.07. 10:26:09
@Amatőr:
Pontosan. nem azzal kellett volna jönniük, hogy mi NE legyen. Hanem azzal, hogy mi legyen. és ők mit akarnak csinálni. "

NekemNemEzKell 2014.01.07. 10:33:48

@Amatőr: Te nem vagy amatőr! Neked igazad van!

Conchobar 2014.01.07. 10:41:06

@satibi: "aki hangosan kimondta, hogy a politikusok hazudoznak, de neki ebből elég" - Hol mondott olyat Gyurcsány? Az öszödi beszéd melyik részében van olyan fogadkozás, hogy neki ebből elég, ő soha többé nem fog már hazudozni, inkább lemond, mintsem mégegyszer hazudni kelljen?

Conchobar 2014.01.07. 10:46:44

@ekat: " Én nem vagyok baloldali, de nekem Orbán leváltása elég vonzó, és az jelenti az élhető életet, mert egyet jelent azzal, hogy újra normális országban élhetek, és nem Ázsiába tartó turultollas kalapos szittyák lesznek a követendő példa" - Mekkora naivitás kellett ahhoz, hogy valaki elhiggye 2010-ben, hogy majd "újra normális országban élhet", ha Gyurcsányékat Orbánra váltja, és mekkora naivitás kell ahhoz, hogy valaki azt higgye 2014-ben, hogy Orbán leváltása után Gyurcsányék a kánaánt hozzák el? (a kánaán alatt nem egy második, új Izraelt értve)

Scagnetti 2014.01.07. 10:49:38

@satibi: Nem volt az olyan hangos. Ha nem szivárog ki, nem is hallotta volna senki, csak azok, akikkel Fletó együtt hazudozott.
Nevetséges, ahogy a rajongók beismerésnek állítanak be egy olyan beszédet, ami nem is a nyilvánosságnak lett szánva.

Scagnetti 2014.01.07. 10:54:40

@storker: "Ahogy jelenleg áll, az egyetlen kérdés, hogy meg tud-e szólítani inaktívakat az ellenzék."

Mivel tudna? A Mesterházy-Bajnai-Gyurcsány trióval? Ezekkel legfeljebb azokat szólíthatja meg, akik eddig is rájuk szavaztak. Az egyetlen kérdés az, hogy az egykori szoci táborból melyik mekkora részt tud megszerezni (megtartani) a többiek rovására.

Conchobar 2014.01.07. 11:00:34

@Scagnetti: "csak azok, akikkel Fletó együtt hazudozott" - Hogy-hogy együtt? Ha együtt (Gyurcsány meg a tagság) csinálták volna az átverősót, akkor nem lett volna értelme a zárt ajtók mögött felvilágosítani a párttagokat a gyurcsányi 'huncutságok'-ról. A 'huncutság'-okat Gyurcsány (meg a mögötte álló pártvezetés) követte el és az öszödi beszéddel tette utólag cinkosává a tagságot. A beszéddel terítette a felelősséget (amit a tagság a hallgatásával el is fogadott)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.01.07. 11:09:36

@Mpatikus Eszetlenellenes: A Fidesz és az MSZP az a két párt, amelyik az összes választáson bekerült a parlamentbe és tavasszal is be fognak kerülni. Szóval elég szépen összenőttek már.

Kivlov 2014.01.07. 11:20:23

gyurcsiiiiiiiiii :)

Scagnetti 2014.01.07. 11:25:24

@Conchobar: Ki ne találjuk már, hogy a képviselőtársai nem tudták, hogy hazudik! Pontosan tudták, és segítettek is neki hónapokon át. Gyurcsány őszinteségi rohama csak annak volt köszönhető, hogy tudta, hamarosan a fejükre omlik az egész.

Balt 2014.01.07. 11:31:26

@satibi: "Fletó volt az egyetlen az elmúlt 100 évben, aki hangosan kimondta, hogy a politikusok hazudoznak, de neki ebből elég."

Hogy aztán lendületből tovább folytassa... Ugyammá', a pasas egy komplett (nem komplett) pszichiátriai tünetegyüttes, ez első blikkre látszik.

2014.01.07. 11:32:59

@Scagnetti: "mekkora részt tud megszerezni (megtartani) a többiek rovására. " - Persze, miközben közös lista lesz. Egyszerűen imádom ezeket a hozzád hasonló házi politológusokat, akik mindig tudják a tutit a baloldalt illetően. Magyarázd már el, miért savazza a Fidesz mindhármukat, ha tényleg olyan esélytelen senkik?

Balt 2014.01.07. 11:33:38

@Amatőr: Van még a tarsolyukban azért muníció: le a bankadóval, le a rezsicsökkentéssel, az 16%-os szja ellen meg egyenesen aláírást gyűjtenek. :)) (Apropó, ez hogy áll? 1 ív már betelt?)

Balt 2014.01.07. 11:36:04

@storker: Nem "vettem elő", csak segítettem rákeresni. Szűkítsd dátum szerint, ha úgy jobban esik. :))

"A tapasztalat szerint 65% az a részvételi arány, ami fölött ballib győzelem várható."

OK, tápláld be a mandátumbecslőbe. És örüjjé'. :))

_most_ 2014.01.07. 11:41:52

Orbán megfelelője a baloldalon Gyurcsány, aki Orbánra hajlandó szavazni, annak Gyurcsányra se gond, ugyanazt a populista szöveget tolják.

Balt 2014.01.07. 11:42:05

@Conchobar: "Az öszödi beszéd melyik részében van olyan fogadkozás, hogy neki ebből elég"

Kétségtelen, explicite benne van, meg hogy majd qva jó könyveket fog írni a modern magyar (szégyellős szmájli tőle) baloldalról, de egyelőre még a szakdolgozat sincs kész. :) Igaz, lett helyette szakácskönyv. (Remélem, a vörösboros mártásnál azért emlékei morzsáiból előszedte a szakdogát!)

Az őszödi beszéd amúgy semmi más, mint egy Apró-klános nyíltszíni, folytatólagosan elkövetett zsarolás, kb. mint amikor a bézbólütős örző-védő megy a kuncsaftokhoz.

ubu1 2014.01.07. 11:46:28

@Brix: Így van.
Engem nem érdekel, hogy ki lesz Magyarország következő miniszterelnöke és győztes pártja. Csak minden eszközzel akadályozzuk meg Orbán és a Fidesz újraválasztását. Bárki is legyen az ellenzéki jelölt, nekem az a fontos, hogy mindenki egységben támogassa Thürmertől Vonáig.

Balt 2014.01.07. 11:47:19

@Scagnetti: "Ezekkel legfeljebb azokat szólíthatja meg, akik eddig is rájuk szavaztak."

Erre asszem már itt a topikban is volt válasz fentebb, még a DK-sokat sem egyértelműen. Hát még a Juhász-Jávor-szavazókat!

"Az egyetlen kérdés az, hogy az egykori szoci táborból melyik mekkora részt tud megszerezni (megtartani) a többiek rovására."

Igen, nyilvánvalóan erre megy ki a játék. Márpedig ez most vérre megy. Kérdés, van-e még spiritusz Mesterházyékban.

ekat 2014.01.07. 11:50:15

@Amatőr: Elvileg igazat adok, de a gyakorlatban, ebben a helyzetben most abszolút elsődleges, hogy a Fidesz tűnjön el. (És amúgy ők sem mondtak anno semmit.)

Scagnetti 2014.01.07. 11:52:31

@storker: "Persze, miközben közös lista lesz. "

Ezzel várjuk meg a választásokat! Egyelőre csak az egyre súlytalanabb Bajnaival lesz közös lista. Még mindig egy színjátéknak tűnik az egész.

"Egyszerűen imádom ezeket a hozzád hasonló házi politológusokat, akik mindig tudják a tutit a baloldalt illetően."

Eddig elég sok jóslatom bejött velük kapcsolatban, nem lepődnék meg, ha ez is bejönne.

"Magyarázd már el, miért savazza a Fidesz mindhármukat, ha tényleg olyan esélytelen senkik?"

Mert ez az egyetlen mondanivalója a táborának. Valamivel lelkesíteni kell a szavazókat, különben szép lassan lekopnak.
Ahogy az MSZP-E2014-DK-stb. tábornak is csak az a mondanivalója, hogy ők nem a Fidesz. Mással már ők sem tudnak kampányolni 12 év után.

ekat 2014.01.07. 11:56:07

Normális országról beszélek, nem Kánaánról. Gyurcsányék alatt - még ha emlékeim szerint csökkent is akkor a fizetésem - normális európai ország voltunk normális európai normákkal, és ami uralkodott, az 'a kormány' volt. Most semmit sem 'a kormány' csinál, hanem mindent a Fidesz, és aki nem Fideszes, azt másodrendűnek állítják be.
UI.: A nézeteim amúgy nagyjából jobboldaliak, de nem szavaztam a Fideszre.

Balt 2014.01.07. 12:02:36

@ekat: "ebben a helyzetben most abszolút elsődleges, hogy a Fidesz tűnjön el."

Nem sok (és egyre csökkenő, "újra együtt" meg pláne) esélye van, de tegyük fel, hogy paraszthajszállal nyer a "kemény csapat" (Nem a pólósok, hanem a Horn Gábor-i értelemben vett "emberanyag".) Ebben az esetben szerinted a Fidesz mikor fog eltűnni? :)

Balt 2014.01.07. 12:06:48

@ekat: "normális európai ország voltunk normális európai normákkal, és ami uralkodott, az 'a kormány' volt."

Hátizé, a "normális ország" máshol nem ezt jelenti. (Mint 2010-ben kiderült, itthon sem.) Hogy a zunijónak (mikor melyiknek) épp akkor tökéletesen megfeleltünk, az is elég beszédes. A kúrmány uralkodásáról érdemes pl. épp az őszödi beszédet meghallgatni...

Balt 2014.01.07. 12:08:35

@Balt: De akár a kormánytag Petrétei vagy Kordonosi minapi tanúvallomásait is meghallgatni.

Wagem 2014.01.07. 12:12:04

@ubu1: HAJRÁ MAGYARORSZÁG HAJRÁ MAGYAROK..!..akinek nem inge ne vegye magára..van itt a zsindexen szarásig.
HAJRÁ FIDESZ!!

2014.01.07. 12:29:17

@Balt: Ezek a tények. Amikkel nem tudsz mit kezdeni. Sorry.

@Scagnetti: "Valamivel lelkesíteni kell a szavazókat, különben szép lassan lekopnak. " - Tévedés. A jobbos tábor zárt, agresszív, fegyelmezett. Nem az ő aktiválásuk a cél, hanem a bizonytalanok otthon tartása. Aktivizálni pozitív üzenetekkel szokás, nagyon ritkán az ellen oldal szokta valami őrültséggel.

ekat 2014.01.07. 12:30:08

@Balt: Leszarom az őszödi beszédet, nekem szimpatikusabb az, aki bevallja, hogy hazudik, mint az a képmutató, aki állandó hazudozás közben anyázza azt, aki bevallotta. Na nem mintha ezzel azt mondanám, hogy Gyurcsány-fan vagyok, mert nem, de attól még láthatok objektíven. (Fidesz-dolog is van olyan, amivel egyetértek.)

Scagnetti 2014.01.07. 12:45:33

@storker: " Tévedés. A jobbos tábor zárt, agresszív, fegyelmezett. "

Mindig ezek a hülye mítoszok a jobbos táborról. Ezeket is a szocik terjesztik, a szavazók fegyelmezettségére fogva a választási vereséget. Elárulom, pont olyan a jobbos szavazó is, mint a balos. Van egy nagyon fegyelmezett része, amely bármi történjen is, elmegy szavazni, és egy kevésbé fegyelmezett, amelynek kellhet egy kis rásegítés. Azért gondolom, a Fidesz sem véletlenül küldi ki az aktivistáit a választás napján, hogy emlékeztesse a valószínű szavazóit. Mi szükség lenne rá, ha azok annyira fegyelmezettek?

"Nem az ő aktiválásuk a cél, hanem a bizonytalanok otthon tartása. "

Az is. A kormánypártoknak általában nem hiányzik, hogy a bizonytalanok elmenjenek szavazni.

"Aktivizálni pozitív üzenetekkel szokás, nagyon ritkán az ellen oldal szokta valami őrültséggel."

Máshol lehet. Nálunk már legalább 15 éve a gyűlöletkampány a jellemző. Nem is nagyon lehet más, hiszen önmagáról már egyik párt sem tud semmi jót elmondani, csak a másik mocskolása marad.

trendo+ 2014.01.07. 12:51:47

@Akciós Áron: Normális ember nem marad otthon, hanem elmegy szavazni a legjobb meggyőződése szerint. Mert aki nem megy el, az sunyin, lapítva arra tesz, hogy a majdani győztes mellé álljon, akárki lesz is az.

Birkanép.

Balt 2014.01.07. 13:05:34

@ekat: A "bevallás" fogalma tisztázandó. De ahogy írtam fentebb is: miután elmondta Gyurcsány a frakciót megfélemlítő zártkörű beszédet, lendületből tovább hazudott, ellenben kormányozni pont ugyanúgy nem tudott, mint a "majdnembelebetegítő nemkormányzás" alkalmával.

Amatőr 2014.01.07. 13:11:05

@ekat: "Elvileg igazat adok, de a gyakorlatban, ebben a helyzetben most abszolút elsődleges, hogy a Fidesz tűnjön el."

Ugyan-ugyan Barátom!
Ez a három bohóc együtt kapaszkodik a történelem klozetjének láncába és a lezúduló víz jótékonyan elszállítja őket a megérdemelt helyükre.

A baloldalnak tisztulásra van szüksége - nem csak nálunk - tehát amitől a fidesz tarthat ma, az a radikális jobbik. Van rájuk fizetőképes kereslet!

2014.01.07. 13:12:58

@Scagnetti: "szavazók fegyelmezettségére fogva a választási vereséget." - vö. "mozgósítási vereséget szenvedtünk" - á lá Fidesz, 2002.

Ehhez képest kinek van négyszázezres Békemenete? A balos rendezvényeken jó, ha a fideszes lélekszám fele megjelenik, a szavazói minden komolyan vehető elemző szerint otthon maradtak 2010-ben, vagy a fideszre szavaztak. Szerinted azok az aktivisták nem éppen a bizonytalanokat győzködik? Mindegy is, 2002 már konkrét példája annak, hogy 65% felett nyer a baloldal, alatta meg a jobb.

Scagnetti 2014.01.07. 14:00:54

@storker: "- vö. "mozgósítási vereséget szenvedtünk" - á lá Fidesz, 2002."

Azt is rá kellett fogni valamire.

"Ehhez képest kinek van négyszázezres Békemenete? "

A Fidesznek. Ez mintha nem cáfolná, amit írtam. Ez még bőven kijön a keménymagból. Ha a Fideszes tábor egyformán fegyelmezett lenne, ahogy írod, akkor 4-5-ször ennyien lennének, nem?

"A balos rendezvényeken jó, ha a fideszes lélekszám fele megjelenik,"

kb. ennyivel is kevesebbet mérnek nekik. Hol a probléma?

"a szavazói minden komolyan vehető elemző szerint otthon maradtak 2010-ben, vagy a fideszre szavaztak."

kik azok a komolyan vehető elemzők? Először is, a Fidesz szavazótábora nőtt 2006 után, de nem annyival, amennyit a szocik buktak 2006-hoz képest. Hiányzik még kb. egymillió szavazó. Hol vannak ezek? Nézz szét keleten, ahol 2006-hoz képest kb. változatlan támogatottságú Fidesz mellett eltörpült az MSZP , és helyette kinőtt a semmiből a Jobbik. Ott vannak azok az otthon maradt szavazók. Mellesleg 2006-ban 67%, 2010-ben 64% volt a részvétel, ami kb. 250000 szavazó mínusz, márpedig ennél sokkal több szoci szavazó tűnt el 2006 és 2010 között. Kb. másfélmillió. Szóval a helyzet az, hogy nem otthon maradtak, hanem MÁSRA SZAVAZTAK.

Ennyit a komolyan vehető elemzőkről, meg a szocik által terjesztett hülye legendákról.

"Szerinted azok az aktivisták nem éppen a bizonytalanokat győzködik? Mindegy is, 2002 már konkrét példája annak, hogy 65% felett nyer a baloldal, alatta meg a jobb."

Hát, ha elképzelhetetlennek tartod az átrendeződést, és abból indulsz ki, hogy csak halálukig hű szoci és fideszes szavazók vannak, akkor igen. Csakhogy ez nem igaz. A szemed előtt zajlott le 2010 előtt egy igen komoly átrendeződés, nehéz megérteni, hogy nem vetted észre. Lehet, hogy nem akartad.

Amíg sokan vagytok ezzel, addig az MSZP is hülyítheti a szavazóit az otthon maradtak legendájával, és hogy ma is ők a legerősebbek. Pedig hol van már nekik 2,5 millió szavazójuk? álmaikban legfeljebb.

NekemNemEzKell 2014.01.07. 15:06:01

@felcsutisuttyo: Kedves... kedélyes emberke.S neked is van szavazati jogod? Szegény Magyarország!

NekemNemEzKell 2014.01.07. 15:12:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: " Az SZDSZ sosem volt demagóg. "
Én meg színvak vagyok, nem látom a zöldet. Tehát zöld szín nincs.
Alattomos nagyon(okos!) demagóg volt az SZDSZ.Úgy szopták be a szélsőségeket, a hívei, hogy elájultak a maguk tárgyilagosságától. Ah... a piac...az majd mindent eldönt...versenyezz...ah az majd mindent eldönt...aztán jött a válság, s az mindent bedöntött...Szerencsére az SZDSZ-t is!

2014.01.07. 15:29:20

@Scagnetti: Ennél jobban úgyse tudnám leírni

444.hu/2013/10/28/az-elveszett-millio/

Továbbra is az a kérdés, hogy az 1 millió eltűnt balos szavazó hol áll. A Fidesznél, Jobbiknál, LMP-nél nem. A Fidesz tábora ősidők óta lényegében változatlan, a jobbiké szintén. Nagy mozgás egyedül a baloldalon volt, lefelé. A 2002-es választás kiemelkedő részvételt hozott, akkor mutatkozott meg először a jelenség, amit mondok, 70% volt a szavazók aránya.

Amatőr 2014.01.07. 15:43:42

@NekemNemEzKell: "Szerencsére az SZDSZ-t is! "

Az szdsz egy gennyes kelés volt a társadalom alfelén. Időben kikezelték.

Scagnetti 2014.01.07. 17:02:53

@storker: Az általam írt számokkal a cikk sem vitázik az eredményt már valamiért nem akarják kimondani. Értem én, hogy kellemetlen, ha a sok bölcs baloldali szavazóról kiderül, hogy 2010-ben simán beálltak a Jobbik mögé és ehhez csak egy kis cigányozás kellett, de a helyzet az, hogy így történt. Méghozzá azért, mert alapvetően pontosan ugyanolyan megvezethető tömeg állt az MSZP mögött is, mint a Fidesz mögött. És talán mert 2010-ben a Jobbik is baloldalibbnak tűnt az MSZP-nél.

"Továbbra is az a kérdés, hogy az 1 millió eltűnt balos szavazó hol áll. A Fidesznél, Jobbiknál, LMP-nél nem."

Az eltűnt balos szavazók, akiket valami érthetetlen okból még mindig a "baloldalhoz" sorolsz, pedig már semmi közük hozzá, nem tűntek el. Leírtam már, hol vannak.

"A Fidesz tábora ősidők óta lényegében változatlan, a jobbiké szintén."

A Fidesz tábora visszafogyott oda, ahol "ősidők" óta volt. 2010-ben feljebb állt.
A Jobbik esetében meg miféle ősidőkről beszélsz? Ez a párt 2006-ban 1%-ot kapott, 2010-ben meg 16-ot. Egymillió szavazót szerzett négy év alatt. Mit ad isten, pont annyit, amennyi a szociktól hiányzik. Persze ez biztos véletlen.

"Nagy mozgás egyedül a baloldalon volt, lefelé. "

Ez nem igaz. A Jobbik esetében igen nagy mozgás volt felfelé.

"A 2002-es választás kiemelkedő részvételt hozott, akkor mutatkozott meg először a jelenség, amit mondok, 70% volt a szavazók aránya."

De ez még mindig nincs összefüggésben egymással. Azok a szoci szavazók, akiket te belelátsz egy esetleges magas részvételű választásba, már rég nem léteznek. Már más pártok szavazói. Csak az a keménymag maradt, amely 2010-ben is megvolt. Erre tud építeni az MSZP-E2014-DK-fenetudjamégmicsoda koalíció, meg a régi szadeszesekre. Ez mondjuk jó másfélmillió ember. Ezért vannak szarban, mert összefogva is kevesek. (De nem is erőltetik ők annyira azt az összefogást.)

2014.01.07. 19:32:23

@Scagnetti: Hűha, ismét egy funkci analfabétába futottam: tehát a cikk változatlanul azt állítja, hogy ELTŰNT 1 millió baloldali szavazó. És ha ránézel a számokra, ezt is fogod látni. Ezek meggyőzése a kérdés, van rá 3 hónap, kb ennyi. Unlak, mentem.

Scagnetti 2014.01.07. 20:01:45

@storker: Gyenge próbálkozás, érzed te is, hogy ebből már nem tudsz jól kijönni. Szegény Lendvainak sem sikerült a választás estéjén, neki is feltették a kínos kérdést. A Jobbik 2010-ben megjelent egymillió szavazójára (micsoda véletlen, hogy pont ennyi hiányzik a szociktól :) ) mi a magyarázatod? A húsvéti nyuszi hozta őket?

2014.01.07. 20:44:14

@Scagnetti: Tényleg szeretném befejezni ezt az épületes vitát, már csak azért is, mert a bizonytalanokról és nem a Jobbikról beszélek, bármennyire szeretnél mást látni. Vannak ma bizonytalan szavazók? Vannak. Akkor ezt pipáltuk.

Annak idején volt egy MIÉP nevű párt, a szavazói közül bizonyára sokan mentek át a Fideszhez 2002-ben, majd a Jobbikhoz 2010-ben. A két időszak között kötve hiszem, hogy MSZP-sek lettek volna. Máris megvan 5%. A többi mondjuk verbuválódhat a 2002 óta szavazó korúvá érett fiatalokból, ahol a Jobbik a 2. legnépszerűbb párt. Egyik sem MSZP-forrás, azért hagyd abba a diadalmeneted, mert csak kiröhöglek érte.

2014.01.07. 20:47:32

@Scagnetti: Csak neked:

www.publicus.hu/blog/haromparti_parlament_sokszinu_jobbik/

"A kutatás azt is igyekezett kideríteni, hogy a Jobbik szavazói vajon honnan jöttek: 10-ből 4-en úgy emlékeznek, hogy 2006-ban még a Fideszre szavaztak, 2-en pedig úgy, hogy a szocialistákra"

Bizonyára ez az arány lenne az elveszett 1 millió volt MSZP-s, aki már Jobbikos. Nagy mókamester vagy:)

Scagnetti 2014.01.07. 21:42:13

@storker: Eddig baloldali szavazókról beszéltél, nem bizonytalanokról. Azokat keresgélitek szegény MSZP-vel együtt már sok éve, de valamiért nincsenek sehol. :) Illetve állítólag otthon ülnek, csak ezt Török Zsoltin kívül nem sokan látták. Ő meg ugye... :)

A MIÉP-ből biztos sokan mentek át a Fideszhez, az tiszta sor, de hogy 2010-ig a Fidesztől miért mentek volna a Jobbikhoz, az már jobban érdekelne. A Fidesz magasan a legerősebb párt volt akkoriban, uralta a politikát, miért hagyta volna el ennyi szavazó? Ez nem életszerű. Ha most mennének át ennyien a Jobbikba, az sokkal hihetőbb lenne, mert annak lenne magyarázata. De 2010 előtt? Miért?

Volt viszont akkoriban egy nagy lemorzsolódás a szociknál, ami még jobban felgyorsult 2009-ben a válság beköszöntével.

Te vagy igazán nagy mókamester, hogy idehozol egy 2009-es felmérést, mely az EP választás után készült. Csak szólok, hogy ehhez képest a parlamenti választáson a Jobbik duplázta a szavazóit. Gondolom, azok is mind a Fidesztől jöttek. És mit ad isten, csupa olyan helyen, ahol éppen ekkortájt a szocik is gyengültek. Hát ez tényleg hihető. Annyira, hogy szegény Lendvai Ildi is elhitte. Vagy legalábbis úgy tett, mintha... :) Ez kb. a véletlenek olyan összjátéka, mint az, hogy Fletó szakdolgozatának ugyanaz a címe, mint a sógoré. :)

Azt kellene végre megérteni, hogy a jobbikos szociális demagógia (mely nem sokban különbözik a fideszestől vagy a szocitól), ugyanúgy hat az egykori szoci szavazókra is. (És a cigányellenességért sem kell a szomszédba menniük.) Főleg akkor, mikor a magát baloldaliként jellemző párt éppen (neo)lib fordulatot hajt végre, ahogy azt tette 2008-2009 táján. Gyurcsány ezzel zavarta el a szavazói többségét, nem az őszödi beszéddel.

De tudod mit, igazad van. Tényleg semmi értelme folytatni. Keresgéld tovább az elveszett szavazókat! Én adtam egy tippet, hol vannak, de nem kell elfogadnod. Alkalomadtán azért majd nézd meg ott is, ha máshol már nagyon nem találod őket! :)

Jó éjt!

2014.01.07. 22:23:24

@Scagnetti: Akkor okulásodra ismét úgynevezett tények:

"2010 februárjában a Forsense egy olyan kutatást végzett, amelyben egy évvel korábban már megkeresett személyeket kérdezett meg újra. A vizsgálatból kiderül, hogy a Jobbik mai szavazóinak fele 2009 elején még bizonytalannak mondta magát, vagy nem árulta el preferenciáját, támogatóinak 24 százaléka a Fidesztől érkezett, 12 százaléka az MSZP-től, és 6 százaléka a MIÉP szavazója volt korábban. Ez az eredmény is alátámasztja, hogy a Jobbik nemcsak jobboldali radikális gondolkodású szavazókat állított maga mögé, hanem meglehetősen széles bázisból merítve tudta növelni támogatottságát."

A 2010-es adatokat nyilvánvalóan azért kell elővenni, mert az idei választást még nem tartották meg, plusz a te állításod az volt, hogy az az 1 millió ex-balos szavazó, akit keresek, beállt a Jobbik mögé. Ebből a 12%-ból mint láthatod, nem jön ki 1 millió fő. Sajnálom, hogy a valóság megcáfolja a teóriáid, de hát te álltál a ..nak a rossz oldalára önként.

hvg.hu/itthon/20100304_forsense_jobbik
süti beállítások módosítása