Konzervatív, kemény és szabadszájú írások

Károly szerint a világ

Károly szerint a világ

Csak a szokásos: Bajnai csődben

2014. január 08. - A világ szerintem

Bajnainak különös tehetsége van a bukáshoz. Ahova ő lép, ott fű nem terem. Bajnainak ugyanis sikerült immáron nem csak a cégvezetés területén többször elérnie a totális bukást, hanem – már másodjára – politikai téren is.

bajnai2.jpg

Bajnai és fantompártjai összeomlottak. Tavaly még magabiztosan jelentette ki, hogy idén beül a miniszterelnöki székbe. Ma meg már azért küzdöttek, hogy neki, és néhány becsapott vazallusának legalább parlamenti széke meglegyen. Ezt – egyelőre – odalökték neki, de az urak asztalától már elzavarták, a szolgák között kapott helyet.

Bajnainak, ahhoz, hogy legalább a szolgák között helyet kaphassanak, totális kapitulációt és önfeladást kellett végrehajtania. Másfél nap alatt gyakorlatilag mindenbe beleegyezett, amitől eddig kategórikusan elzárkózott: közös lista, élén mesterházyval, a szocik jelölik a miniszterelnök-jelöltet, és ők diktálnak a lista összeállítása során is. És persze be kell venni az ámokfutó fletóékat is, nehogy a pofázásukkal még több kárt okozzanak a szociknak. Minden bizonnyal ez is bajnaiék kárára történik majd. Bajnaiéknak most már azon is reszketniük kell, hogy valamilyen mondvacsinált indokkal, ki ne lökjék őket a baloldali összeborulásból, hiszen most már sok értelme nincs őket ott tartani. Az mszp-nek nem nagyon érdeke a saját hátán bevinnie a parlamentbe a saját ellenzéki ellenlábását. Kezdődik a választási matek, amiben azt számolgatják a szocik, hogy bajnaiékkal vagy nélkülük lehet több képviselője az mszp-nek. És ha majd azt mutatják a számok, hogy nélkülük, akkor minden szívfájdalom nélkül szedik le a politikai lélegeztetőgépről bajnaiékat és küldik őket az alagsorba….  

Ezt hívják a politikában totális csődnek. 

Egy újabb fejezet a bajnai totális alkalmatlanságáról és bukásairól szóló egyre vastagabb könyvben.

A bejegyzés trackback címe:

https://karolyvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr415747276

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nomen est omen 2014.01.09. 11:09:46

Kedves Naplóm! Örömmel tájékoztatlak, hogy megnyertem a 2014-es választásokat! Ha minden jól megy, akkor kétharmaddal. Újra. Na, mit mondtam, ki az örökös kétharmados miniszterelnök, na, kicsoda? Hát én! Nem véletlenül nevezett a drága, jó édesanyám V...

Trackback: Így lopta ki Bajnai különalkuval a választókerületeket a kispártok alól 2014.01.09. 01:34:47

. Miért nem tudott megegyezni az MSZP a kis pártokkal? Miért nem lett egységes baloldali választási szövetség? Azért, mert Bajnai különalkuval tette rá a kezét a kis pártoknak felajánlható egyéni választókerületekre és megszerezhető listás mandátumokr...

Trackback: Együtt 2010 - gondoltad volna, hogy így lesz? 2014.01.09. 01:29:29

. Lássuk a névsort, ugyanazokkal az arcokkal nyomul-e a baloldal most, mint akikkel az MSZP nyomult négy éve! Ha igen, akkor mi értelme volt a 2012 októbere óta tartó pávatáncnak? Juhász Péter a kilépését fontolgatja a Bajnai-pártból. Bajnai Gordon,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesz még Magyar Köztársaság 2014.01.09. 03:57:58

@aranybika: Az ilyen ember minek él mint te? Inkább ásnád már el magad minannyiunk örömére.

Lesz még Magyar Köztársaság 2014.01.09. 04:02:52

@aranybika: Mindenesetre egy ilyen ostoba, senkiházi, fóbiás bajnaista köcsöggel, egy ilyen ostoba, ringyóval mint veled egy idő után élvezet társalogni. De most már tényleg abbahagyom.

Bajnait meg sajnálom, hogy ilyen nullaagyú fanjai vannak.

aranybika 2014.01.09. 04:04:27

figyelj te szemétláda!

Te kezdtél el velem trágár módon beszélni mikor leidiotáztál, annélkül hogy én valami hasonlót mondtam volna neked. Ugyhogy fogd be a büdös pofádat te IDIOTA! És te meg ásd el magad..a veziiired seggébe ha lehet!

aranybika 2014.01.09. 04:08:07

mikor látod hogy hülyeségeket irsz, elfogynak az érvek...nos haver mikor is lett Bajnai miniszter? Nem volt igazad? Marad a trágár duma...és még te beszélsz nullaagyuról..tanulj meg elöször olvasi IDIOTA!

kvadrillio 2014.01.09. 04:58:11

nem kellenek a régi politikusok.Mivel a parlament szinte állandóan üres székekkel ásít, és mivel szavazni, gombot nyomogatni bárki képes, akinek még mozognak az ujjai, akárkit be lehet ültetni erre a funkcióra a parlamentbe, tehát teljesen új, tiszta emberek kellenek BELÉJEHHH !!!!

kvadrillio 2014.01.09. 04:58:55

@kvadrillio: drogosok pedig pláne nem kellenek a hülye döntéseikkel !!!

Bambano 2014.01.09. 05:09:02

@OkoskaTo:rp: csak a tárgyilagosság kedvéért: melyik újságot kötelezte a bíróság, hogy leírja, hazugság volt, amit bajnairól meg a hajdúbétről terjesztettek? a magyar nemzetet.

mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-422201

felesleges hazugságokat erőltetni, igaz dolgokkal is van miért ütni őket.

B.Ú.É.K! 2014.01.09. 07:42:14

Egy szar, gyenge és jellemtelen ember. A történelem szemétdombjára való és oda is került most.

pánpéter 2014.01.09. 07:52:57

- Gordon 2012. októberében a teljes baloldalt maga alá akarta gyűrni. ebből gyakorlatilag annyi jött össze, hogy szétverte az lmp-t.
- a kezdetben 14%-ra mért pártja hónapról hónapra veszített a %-okból, mára a parlamentbe jutási küszöbb környékén mérik.
- 2013. tavaszán az origonak nyilatkozva azt mondta, 2014. tavaszátó miniszterelnök lesz. nem, nem lesz, már akkor biztos volt, most meg 100%.
- hétfőn bejelenti, hogy visszalép, ami egy 5%-os lufipárt vezetőjétől nem tűnik túl nagy áldozatnak
- szerdára Juhász - és vele a milla is valószínűleg - kilép az E14-ból.
- a 31 helyéből valószínűleg a felét oda kell adnia Fegyenc testvérnek.
- hogy mi lesz a PM-el, kérdéses, de hogy nem repesnek gyurcsánytól, azt azért sejteni lehet, mely tovább gyengíti Gordon pozícióit.
Ezek a tények. Gordon alkalmatlan, semmiféle politikai racionalitással, elképzeléssel, vízióval, tehetséggel nem rendelkezik. Egy senki, aki 2009-ben elvállalta a miniszterelnökséget, mert senki nem akarta, majd szépen pontról pontra végrehajtotta, amit az IMF tőle megkövetelt. Ez ennyi és nem több. Nem csodálkoznéák rajta, ha áprilisra az egész E14 projectet kihagynák a nagy ellenzéki összefosásból. Sem bázisa, sem szervezete, se politikai tőkéje. Bajnai semmi, egy lufi, amiből fogy a levegő, elképesztő sebességgel. Az utolsó kjapcsolja le a villanyt. R.I.P. E14

nu pagagyí 2014.01.09. 08:07:28

Bajnainak akkor lett volna esélye, ha a Fidesz félelmében nem alakítja át a választási rendszert. Most az az ábra, hogy kénytelen technikai szövetséget kötni az ellenzék, amelyben Bajnai nyilvánvalóan nem képvisel erőt, mert nem pártpolitikus, nem is pártként alakult meg az E14 annak idején, hanem ernyőszervezetként, az akkor még kétfordulós szabályra szabva. Azért nem kell félni, ettől még símán lehet miniszterelnök és remélem, lesz is.

meggyes alfonz 2014.01.09. 08:09:24

@Blogger Géza: Most az egyszer egyetértek veled!

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.09. 08:15:34

Bajnai saját magát vitte csődbe. Méltatlan viselkedés, demagógia, butaság, balekoskodás.

Parajpuding 2014.01.09. 08:22:06

Nincs valami feltételrendszer, hogy az ilyen károly típusú agyhalottak ne blogolhassanak? Vagy akik a világról úgy írnak, hogy közben a saját s*ggükben hordják a fejüket?

nu pagagyí 2014.01.09. 08:25:23

@kvadrillio: Hagyjál már a tiszta emberekkel! A rendszer rossz, azt kell kihajítani. Sikerült addig pusztítani a demokráciát - valós társadalmi igény hiányában, hogy egy képviselőnek már nem a választóihoz kell lojálisnak lennie, hanem a pártjához. Az emberek nem kérik számon, mi a frászt csinál a képviselő úr, nem követelnek érthető programot, saját érdekeikkel sincsenek tisztában.

torró 2014.01.09. 08:31:52

A személy nevek nem nagybetűvel?
Csak úgy érdeklődök. Ha már valaki posztot ír. Ami viszont említésre sem méltó. Bajnaival foglalkozni meg már uncsi.

Szelid sunmalac 2014.01.09. 09:08:43

Akkor most tessek mutatni valakit a fideszbol, aki egy masik part javara lep vissza barmennyit is.

♔batyu♔ 2014.01.09. 09:16:47

Sejtettem, hogy idejében feláldozzák ezt a tehetségtelen Bajnait. Szerintem jól csinálták a ballibsik.

Az egy másik dolog, hogy olyan a választék náluk amilyen

♔batyu♔ 2014.01.09. 09:21:04

@Szelid sunmalac: Elvesztetted a realitásérzéked. A Fidesz egy db. párt, az MSZP, Bajnak, Gyurcsány pedig 3 db.

Bajnai pedig nem visszalépett, hanem egyszerűen kilökték, hiszen népszerűsége szinte nulla, ráadásul a libsiket sem tudja igazán fogni.

Más tészta, hogy neked nem azt mondják, hogy kigolyóztuk, neked azt mondják, hogy Bajnai felismerve történelmi felelősségét, visszalép.

Azt persze nem gondolják, hogy ezt be is szopja valaki, pld. te:)

Szelid sunmalac 2014.01.09. 09:23:40

@♔batyu♔: Vagy csak kurvara nem volt kedves tovabb szarakodni egy olyan poccsel, mint a Mesterhazy. Ez is egy lehetoseg.

pánpéter 2014.01.09. 09:28:03

@Szelid sunmalac: miért kéne a fideszből bárkinek is visszalépnie akárki javára is? a felvetés értelmetlen.

Szelid sunmalac 2014.01.09. 09:37:54

@pánpéter: A kerdes nem gyakorlati, csak elmeleti es leginkabb elvi. Felteszem maskent: Ismerunk-e olyan fideszest, aki kepes barmi javara visszalepni a hatalmatol vagy lehetseges hatalmatol. En csak az Angyanra emlekszem, de o ki is lepett.

pánpéter 2014.01.09. 09:42:13

@Szelid sunmalac: a kisebb parlament miatt nyilván ők is kevesebben lesznek, ergo sok jelenlegi képviselő a jövőben nem folytatja parlamenti pályafutását. innen nézve pedig nyilván vannak szép számmal olyanok, akik - a te szavaiddal élve - visszaléptek, vagy hátrébbléptek.

Kivlov 2014.01.09. 09:44:48

lom hátán lom... :)

pánpéter 2014.01.09. 09:44:59

@Szelid sunmalac: vagy egy másik aspektus. sok jelenlegi képviselő egyben polgármester is, ami jövőben összeférhetetlen. tehát váasltani kellett a pozíciók között. ez is visszalépés...

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.09. 09:58:26

Bajnai mindig is egy rakás szerecsétlenség volt, nem csoda, hogy a kétségkívül szórakoztató libázáson kívül még lejáratni is csak azzal lehetett, hogy a Leendő Sportminiszter úr csicskája volt.

De ebbe a szerepkörbe végül is röpke egy év után ismét visszatalált.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.09. 10:01:10

@Szelid sunmalac:

"Akkor most tessek mutatni valakit a fideszbol, aki egy masik part javara lep vissza barmennyit is."

A Fideszben az lép vissza, aki utasítást kap rá. A Fidesz egy szervezett politikai párt, nem egy lepukkant bordélyház, mint az MSZP meg a törmelékei.

Karcolt lendület 2014.01.09. 10:06:15

@Booksi: @tollas:
Akkor kérlek világosítsatok fel, a Fidesz ezekből melyeket is csinálta vissza?
Ja, a 13. haviakat nem adta vissza, sőt rátett egy lapáttal a rokkant-nyugdíjak megnyírbálásával és a kedvezményes nyugdíj-korhatár eltörlésével. Mert nagyon jól jött nekik a költségvetési hiány faragásához, politikailag pedig pláne, hogy nem nekik kellett ezeket megcsinálni.

@Republic Forever!:
2006 júliusától volt miniszter.

@OkoskaTo:rp:
A tárgyilagosság kedvéért a Wallis 2005-ös helyzetét kellene nézni, ugyanis addig volt hozzá Bajnainak köze. Szóval a poszt hazudozik.

Anna Major 2014.01.09. 10:06:41

@aranybika: @Jhonnyq: nem tudom ezek után hogyan fogja tenni a dolgát? Sajnos ezek ketten tényleg legyűrik. Csak felhasználták. Bár szerintem akik őt támogatták volna azok nem fogják a Dk-t vagy az MSZP-t. (én sem). Amúgy a magyaroknak semmi sem jó. Tavaly októberben skandálták, hogy "összefogást", most meg mikor meg van ez se jó...mit kellett volna Bajnainak tennie, hogy jó legyen?

Karcolt lendület 2014.01.09. 10:07:37

@Attitude Adjuster:
Mondjuk inkább úgy, hogy a Fidesz egy maffia csomó zsarolható emberrel, akiktől időnként kérnek valamit.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.09. 10:18:16

@Karcolt lendület:

Tőlem mondhatod azt is, hogy emberevő törzs, akike egy Hitler-bálványt imádnak, nem arról beszélek, hogy te mennyire utálod őket, hanem arról, hogy egy működő, sikeres, politikai párt, egy működő szervezet.

A baloldal viszont mára nem több, mint egy kabaré-szappanopera.

És most, hogy Apátok felül a repülőre, és hazajön fogadni a két mikiegér kapitulációját, egy egészen bizarr kabarévá kezd válni.

aranybika 2014.01.09. 10:23:38

@Anna Major: Én sem tudom. Azt tudom csak hogy vsz ö lett volna Magyarországnak a legjobb miniszterelnöke, mint ahogy be is bizonyitotta 2009-10-ben, annal ellenére hogy sokan dolgoztak ellene akkor is. egy olyan Tusk, Merkel vagy Dombrovskis ( Letto.) csöndes tipus aki nem ugat, hanem dolgozik. De vsz a magyaroknak ö túl nyugodt, túl szelíd...a magyarok nagy része szereti a véresszájú, demagóg, manipulatív, korrupt politikusokat, mert úgy néz ki azok valamit kielégitenek náluk...orbán, gyurcsány, torgyán...stb. Egyetértek abban hogy ö ennek nem tud megfelelni, ergo magyar logikával "nem jó politikus"..ráadásul kevés politikus dolgozott olyan ellenszélben mint ö..vajon hány közpénzmilliárd ment az ö lejáratására?

ggiza 2014.01.09. 10:34:36

@Attitude Adjuster:

és hazajön fogadni a két mikiegér kapitulációját,

:))))))) Ez nagygygyonnjóóó!!! :)))))

barli 2014.01.09. 10:34:48

@Attitude Adjuster:
"hogy a Leendő Sportminiszter úr csicskája volt."

Az a Mesterházy volt :)

ursus artos 2014.01.09. 10:37:43

@Szelid sunmalac: "Ismerunk-e olyan fideszest, aki kepes barmi javara visszalepni a hatalmatol vagy lehetseges hatalmatol. "
Orbán. 2006. Dávid Ibolya.

Utluk Feri 2014.01.09. 10:44:56

@aranybika: 1. Annál durvább önégetés nincs is mint, mikor valaki wikipédiára megbízható forrásként, bizonyítékként hivatkozik. Ebben az esetben kivételesen helyes, amit ír, mivel a Fejlesztési ügynökséget 2006-ban alakították át, miniszter helyett kormánybiztost az élére helyezve, ez volt Bajnai. Magyarul 2006 óta annyi kapcsolata mindenképpen volt Gyurcsánnyal, mint egy miniszternek, nem is beszélve arról, hogy jóval korábbról ismerték és segítették egymást, ez magában nem baj, DE ezek után előadni a nagy megvilágosodást 2009-ben úgy hogy fél évvel korábban bajnai még maga jelentette ki egy őszi felszólalás során, hogy minden rendben lesz, a legrosszabbon már túl vagyunk stb. az nevetséges.
Bár ez a kamu lett volna legrosszabb lépése...

konrada 2014.01.09. 10:45:01

@pánpéter:
A fenéket az. A fidesz bár monolit tömbnek látszik, attól még a kormányzó erő egy pártszövetség, így lehet valaki fideszes párttagként önjelölt egy körzetben, ha arra kap utasítást, vissza kell lépnie szövetség egy másik pártja javára, akár kdnp, akár kisgazda, stb...

...s ez nem csak elméleti, lásd a 2010-es választást, ahol ezért (többek közt) az edelényi polgármester ki is akadt...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.09. 10:46:34

A baloldalon vitatkoznak, ami a demokrácia jellegzetessége.
A jobboldalon vakon követik a vezéri ukázokat, ami a diktatúrákra hajaz.
Nekem a balos verzió szimpatikusabb.
Amúgy Bajnait szerettem volna miniszterelnöknek. Én nem vállalom, mert még lekaraktergyilkolásznának.
Ennyit gondoltam mondani... :)

aranybika 2014.01.09. 11:01:02

@Utluk Feri: Azért hivatkoztam a wikire mert utánanéztem máshol is hogy stimmel. Ami a 2008 öszi válságot illeti, SENKI nem volt sem M.o:n sem külföldön aki pár hónappal korábban láthatta volna hogy milyen erövel csap le a válság. Tény az hogy 2008 nyárán stabilnak látszott a magyar gazdasági helyzet.. a GDP megint kezdett nöni, épp meglett a Merci beruházás stb..ugyhogy nm tudod Bajnait olyannal vádolni amit máss em tudott/látott. GyuF meg épp a válság után vesztette el a fejét teljsen..

mikka 2014.01.09. 11:08:20

@aranybika: ember..sokadjára olvasom a fasz hozzászólásaidat. Miről beszélsz???
Ha holnap Kolompár Lala kezébe adja valaki a stafétát és azt mondja neki hogy figyelj Lala, bármi lesz itt,nem gond, itt van az IMF ami ad majd pénzt, csak úgy táncolj ahogy mi fütyülünk és ahogy nekünk jó. Na így minden fasz tud országot vezetni, még a bajnai is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.09. 11:11:00

Bajnairol annyit, hogy koztudottan, aki az altalanosban nem tudott focizni, az lett a kapus

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.01.09. 11:13:57

Károly, lendületes Orbán-picsnyalásodban a tulajdonév még nagybetűvel írandó.

A többi egyébként stimmel.

aranybika 2014.01.09. 11:16:20

@mikka: akkor olvasd el megint az egyik "fasz" hozzászolásomat ahol épp a zsebcézárod dicséri Bajnait..igaz külföldön..te droid!

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.09. 11:21:26

@aranybika:

" Ami a 2008 öszi válságot illeti, SENKI nem volt sem M.o:n sem külföldön aki pár hónappal korábban láthatta volna hogy milyen erövel csap le a válság. Tény az hogy 2008 nyárán stabilnak látszott a magyar gazdasági helyzet."

Ne röhögtess már, nyár közepén már iparágak érezték meg a projecthitelezés hirtelen lefagyását, minden kormány tökéletesen tisztában volt vele, mi jön, Gyurcsányé is. Csak beugrott a jó öreg Csernobil-effektus, ha valami gáz van, akkor azt először is el kell tussolni, ha valamit tagadunk, az nincs. A módszer apró hátránya, hogy hosszú távon azzal járt, hetente fel kellett tenni a piros bohócorrot egy sajttájon, és hazudni valami még ordasabbat.

De én nem tanítalak, majd hazajön Apátok a síelésből, aztán gatyába ráz benneteket.

Kaptok majd új zászlóshajókat is, lehet nekik szépen szalutálni.

A Karácsony Gerivel, meg a Scheiring Gabival együtt. Meg Fodorral és Bokrossal. Gyönyörűek lesztek.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.09. 11:25:03

@aranybika:

Naná, hogy dicsérte, pénzt kérni ment, márpedig megszorításból éppen a pislogi hagyott maga után nagyobb, lobogtatható portfoliót.

Hitelezői szempontból Bajnai minden szempontból libátlan miniszterelnök volt. Hitelfelvevőiből nem annyira, és mit ad Isten, a magyar választópolgárok, így kollektíve, az úgynevezett magyar államon keresztül hitelfelvevők. Bajnait fizessék a hitelezőink, ne mi.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.09. 11:25:45

de továbbra is ő a szakértő, mi?!

aranybika 2014.01.09. 11:29:09

Nincs igazad, én emlékszem, beszéltem piaci szereplökkel..némi anyugtalankodás volt az amerikai suprime hitelek miatt, de azt a globális összeomlást senki nem tudhatta elöre nyáron, se bajnai sem más..

Igen, politikusnak az a dolga hogy nyugtasson, még sajnos ha a hazugság határát surolja...ebben épp a fidesz a legjobb...2012-ben mikor zuhant a magyar gazdaság ( globális válság nelkül) akkor is tündérmeséröl habltyoltk, nem?

aranybika 2014.01.09. 11:31:23

@Attitude Adjuster: Abbol a hitelböl nagyobb rész a valutatartalékok feltöltéséhez ment, de sok ott maradt a kasszában. Azt cézárod költötte el marhaságokra, emlékszel?

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.09. 11:37:27

@aranybika:

"Abbol a hitelböl nagyobb rész a valutatartalékok feltöltéséhez ment,

Nem csoda, ugyanis a valutatartalékok feltöltésére is vették fel. Miután a piac kacagva belengetett a magyar államnak.

Most pontosan mit vársz? Felállva tapsolunk ezért a Gyurcsány-kormánynak, vagy gazdasági miniszterének, Bajnainak? Télleg?

"Azt cézárod költötte el marhaságokra, emlékszel?"

Például visszafizette? Emlékszel még az 'elegáns megoldásra'? Lehívható 2010-ig, visszafizetendő utána. Így mulat egy magyar elvtárs.

Szelid sunmalac 2014.01.09. 11:39:16

@ursus artos: Nono! Ott mar kesz terv volt arra hogyan verik szet az MDF-et!

ursus artos 2014.01.09. 11:42:40

@aranybika: "Azt cézárod költötte el marhaságokra, emlékszel? "
Milyen marhaságokra???

konrada 2014.01.09. 11:42:58

@aranybika:
Hát az a globális válság azért nem csak annyi, hogy globálisan kicsit nő a világ.
Minket inkább az európai válság érint.
Az meg 2009-ben -4,4% volt, ebből csináltunk -6,3%-ot,
2012-ben meg a -0,8-ból -1,7%-ot.

...de ettől még igaz: egy politikusnak az a dolga, hogy nyugtasson, mert aki egyetlen pillanatra is kiesik a szerepéből - mint Fletó egy zárt közösségben 4 fal között - az qrva nagy károkat képes okozni.

2014.01.09. 11:43:21

Bajnai arra van szocializálva, hogy a főnökei kiadják a feladatot, ő pedig végrehajtja.
Most a Demokratikus Charta szólt rá Bajnaira, hogy ideje abbahagyni a bohóckodást.
nepszava.hu/cikk/1007464-az-utolso-pillanatban-vagyunk---neves-kozeleti-szemelyisegek-felhivasa

aranybika 2014.01.09. 11:45:41

@Attitude Adjuster: Nem kell tpsolni, csak nem kell narancsdroid lozungokat sem hangoztatni hogy "ellopták a pénzt"

Nem, zsebcézárod részvényeket vásárolt, amiknek értéke azóta esett...

Zsebcézárod kiváltotta az IMF hitelt, más és drágább kamatú hitelekkel..

Muzsikok közt 2014.01.09. 11:50:48

'Nem, zsebcézárod részvényeket vásárolt, amiknek értéke azóta esett...

Zsebcézárod kiváltotta az IMF hitelt, más és drágább kamatú hitelekkel.. '

Törökzsoltinak és más baller varázslóknak gazdasági ügyekben azt sem hiszik el amit kérdeznek, Orbánnak meg elhiszik.

Evvan

konrada 2014.01.09. 11:54:33

@aranybika:
Qrvára tévedsz. Nem részvényeket, hanem kelet-Európa egyik legnagyobb, legjövedelmezőbb cégében olyan részesedést, mely megakadályozhatja az ellenséges befolyásolást.

...s innentől kezdve a többi tényleg csak részvény, melynek az összes értéke annyi, hogy fizet-e osztalékot...

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.09. 11:55:01

@aranybika:

"Zsebcézárod kiváltotta az IMF hitelt, más és drágább kamatú hitelekkel."

Látod, az ilyesmik miatt van aztán az a híretek, hogy a baloldal már tényleg csak a borzalmasan alulinformált és aluliskolázott lumpenprolikra kalibrálja a propagandája színvonalát.

Balt 2014.01.09. 11:56:17

@aranybika: Ugggyammá', mit irányított valaha is? Az országot ugye az IMF, a Creditomot stb. az Apró-klán, a Wallist a Gál-banda, most meg a szárszói nagy nevettetők:
cink.hu/az-orokos-alairok-gyurtak-meg-bajnait-1497728661

Muzsikok közt 2014.01.09. 12:00:35

@Balt:

Ez a Cink bazeg nincslejjebb kategória.

szabodenesnk · http://szabodenesnk.hu 2014.01.09. 12:02:08

Kár volt ezért a posztért billentyűzetet ragadni. Remélem nem terhelt túl magát az író agyilag.
Ha nem áll félre Bajani, akkor ragaszkodik a hatalomhoz.
Ha félreáll, a cél érdekében, akkor gyenge, befolyásolható, tehetségtelen, stb.

Balt 2014.01.09. 12:09:30

@pánpéter: "ebből gyakorlatilag annyi jött össze, hogy szétverte az lmp-t."

:) Fogalmazzunk úgy, hogy megtisztította. (Ami vélhetőleg rövid politikusi pályafutásának egyetlen - nem szándékos - jótéteménye, más kérdés, hogy úgy látszik, az LMP nem tud élni vele.)

Balt 2014.01.09. 12:13:06

@Szelid sunmalac: Hogy ne menjünk nagyon messzire: Orbán pl. visszalépett Bod Péter Ákos javára.

Hannibal ante portas 2014.01.09. 12:17:06

@aranybika: Akciós szemüvegvásárlás van az OFOTÉRT - nél. Hülyéknek extra kedvezménnyel, ha a papírjaidat nem találnád, vidd magaddal a kommented nyomtatott változatát.

Balt 2014.01.09. 12:17:22

@Attitude Adjuster: :))) Hát ez kész.
Az a vicc, hogy közben lassan itt a blogon megfojtják egymást a Bajnai- és Gyurcsány-fanok. Hogy lenne ebből közös kormányzás? Na jó, a sci-fit sosem kedveltem. :)

Balt 2014.01.09. 12:23:42

@Utluk Feri: Off, ezt amúgy nem értem:

"1. Annál durvább önégetés nincs is mint, mikor valaki wikipédiára megbízható forrásként, bizonyítékként hivatkozik."

Végül is tekinthetjük úgy is, mint a "közbölcsesség" kúfőjét, épp azért, mert alapelv szerint egy iterációs folyamatban közelít a közmegállapodás felé, még az olyan politikailag megosztott országban is, mint Mo. Tény, hogy néhol számos hibával, pongyola fogalmazással találkozni - imit-amott javítom, ha észreveszem -, de alapvetően tényszerű. Mégse lehet hozni a Révay nagylexikont. :)

A többivel maradéktalanul egyetértek.

Balt 2014.01.09. 12:29:17

@Frady Endre: OK, egy dicséretes, de egy ország hatékony működéséhez a minimumfeltétel - pláne válságos időben - egy szervezett erő, koherens jövőkép, egy ötletelő, anarchiába fulladó, széthúzó csapat erre alkalmatlan, mint az fényesen bebizonyosodott permanensen az elmúttnyócévben.

Balt 2014.01.09. 12:35:14

@Attitude Adjuster: Ez marha jó! Szakadok a röhögéstől.

Felületes szemlélő biztos megcsontosodott Fidesz-szavazónak látna, de én (megcsontosodott Fidesz-szavazóként) határozottan nem bánom. :))

"Hitelezői szempontból Bajnai minden szempontból libátlan miniszterelnök volt."

Balt 2014.01.09. 12:36:27

@Balt: Ja, a "válasz" nem véletlenül hivatkozik egy másik hozzászólásodra: mindet megjelölném. :)

Balt 2014.01.09. 12:41:02

@aranybika: "Nem, zsebcézárod részvényeket vásárolt, amiknek értéke azóta esett..."

Kapaszkoggy:
index.hu/gazdasag/2014/01/09/omlik_az_olaj_a_mol_iraki_mezoirol

"Zsebcézárod kiváltotta az IMF hitelt, más és drágább kamatú hitelekkel.."

Ez legalábbis véleményes:
privatbankar.hu/kotveny/kiszamoltak-nem-is-lett-volna-olyan-olcso-az-imf-hitel-255454

De keresgélj, van még (pro és) kontra.

Utluk Feri 2014.01.09. 12:51:38

@Balt: A wikipédia nagyon jó oldal ha valamivel kapcsolatban el szeretnél kezdeni egy kutatást, vagy a legismertebb leírásokra, fogalmakra vagy kíváncsi. Például tegyük fel, hogy laikusként kíváncsi vagy, mi az a higgs boson. A wikipédia ebből a szempontból a legjobbak között van, mert alapozásnak tökéletes. Ám ha valaki pontos információt keresel legyen az egy képlet, vagy évszám, akkor a wikipédia mellett nagyon erősen ajánlott ellenőrizni más forrást is, mivel a wikipédiába bárki írhat, és relatíve rengetegen hagyhatnak jóvá szerkesztést. Volt már példa ha jól emlékszem arra is, hogy például Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor wiki oldalát is csöppet "átformálták" egyesek, kicsit kritikusabbra véve a hangnemet.
Így ha engem például az érdekel xy mikortól mit tevékenykedett a politikai életben sosem hivatkoznék wikipédiára, hanem jobb esetben az ott lévő információról keresek, vagy hivatalos forrást, vagy a beiktatásról, munkásságáról cikkeket stb. hogy legyen alapja az állításnak és ne egy interaktív felhőn alapuljon.
Igazából csak ezekért kritizálom a "wiki mint forrás" metódust.

Kivlov 2014.01.09. 13:00:04

végük van, mint a dallasnak... :)

Karcolt lendület 2014.01.09. 13:02:18

@Attitude Adjuster:
Szóval neked elég, ha valaki kurva jól szervezett, az, hogy ezt a szervezettséget mire hasznája, az már mindegy, neked ők az istenek. A nácik és a kommunisták is nagyon jól szervezettek voltak, egészségedre.

Nekem Gyurcsány aztán nem az apám és nem is szavazok erre az egész ellenzéki összefosásra, csak az összevissza hazudozásaitokat szeretem helyretenni.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.09. 13:07:51

@Balt:

a választói track recordom:

'94 - szdsz (horn gyulával soha, ti ócska kurvák, mi? kösz! akkor szdsz-szel soha többet!)
'98 - fidesz
'02 - fidesz
'06 - fidesz
'10 - egyéni fidesz, lista lmp

'14 - a szárszói múmiagyűjtemény által kijelölt élcsapat (hát nyilván, baszod, nyilván! szaladok máris a tollamért ...)

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.09. 13:11:45

@Karcolt lendület:

"Szóval neked elég, ha valaki kurva jól szervezett, az, hogy ezt a szervezettséget mire hasznája, az már mindegy, neked ők az istenek."

Nem arról van szó, hogy nekem mi elég, drága magyar testvérem! Arról van szó, hogy ez a választási izébizé már csak olyan, hogy ez kell hozzá.

Szarból nem fonsz ostort, vagy ha fonsz is, nem fogsz vele pattogtatni.

aranybika 2014.01.09. 13:22:43

@Balt: Lehet hogy ömlik a olaj az iraki olajmezökröl ( ameddig ök nem kezdik el a gazdasági szabadságharcot..)
De a fontos a tények:

1. Bajnai a IMF kölcsönböl rengeteg pénzt ott hagyott Orbánnak, ergo hazugság volt az államcsöd, pénz ellopása stb, propaganda...

2. Ezt a pénzt orbán visszafizethette volna vagy valami olyanra felhasználhatta volna ami sokkal fontosabb, pl a egészségügy rendbetétele, közlekédés stb... De nem, eköltötte rézvényekre.

3. Ellenséges felvásárlás ( pl amit a MOL akart csinálni az INÀval) már korábban sem volt lehetséges, mert volt egy olyan klauzul hogy a ruszkik a magyar állam beefyezése nélkül nem ahatják el a részvényeket... ezt még GyuF csináltatta 2007-8 ban..azt hiszem...

barli 2014.01.09. 13:22:47

Gyurcsánynak ajánlanám a fehér lovon belovaglást a Gellért-tér felől :)

Utluk Feri 2014.01.09. 13:29:05

@aranybika:
Legközelebb akkor kérlek a másik forrásra/forrásokra hivatkozz, a wiki tényleg nem jó hivatkozási alap.
Na de témára visszatérve:
Tudod hogy hívják a világválságot angolul? "The 2007-2008 fiscal crisis" A tőzsdekrach valóban 2008 októbere, de már előtte is válságos időről/nemzetközi válságról volt szó. Voltaképpen 2008 nyarára már érezhető volt, hogy válságba került a nemzetközi piac, csak azt nem, hogy mekkorába. Alan Greenspan egykori fed elnök már 08 márciusában a világháborút követő legnagyobb válságról beszélt. És a külföldre szívesen hivatkozott is a kormány akkoriban, mint a gazdasági lejtmenet okára, mert ez volt az alternatíva arra, hogy azt mondják belföldön van válság, (a gdp is csak q2-ben mutatott némi emelkedést, q1 és q3 is csökkenés volt már a törés előtt is.) Hogy érvelésük a válságról mennyire volt igaz, mennyire nem abba ne menjünk bele, mert ebből a szempontból teljesen irreleváns. A gazdasági válság mint jelenség nem októberben született, csak annak a nagysága sokszorozódott meg. De egyébként Gyurcsány stílusáról azt mondani tulajdonképpen, hogy 09-ben megőrült és azóta is kényszerzubbonyban alszik elég meredek. Szerintem közel sem volt ekkora törés a személyiségében, sőt. Már az őszödi beszédben is ugyanaz a stílus jön át, mint a jelenlegi beszédeiben. Ugye a 06-os választások előtt csakúgy mint manapság elég reménytelen helyzet elé nézett a baloldal (na ennyire nem de így is biztosak voltak a bukásban) és ezért is mondta el Gyurcsány, amit mondott. 'veletek nem lehet normálisan egyezkedni, senki sem hiteles, semmit sem csináltunk eddig, ha ez így megy tovább lelépek' na most melyik beszédéből emeltem ki gondolatokat az őszödiből, vagy egy múlt hetiből? :D
Ha pedig a fiskális politikát vizsgáljuk mint tetteket, ott se látom különösebben a törést az állami akarat szempontjából, egyszer csak Gyurcsány úgy döntött, hogy elhagyja a süllyedő hajót, Bajnai meg valószínűleg kitaktikázta, hogy neki egy év próbaidő remek demonstráció lehet abból a szempontból, hogy kompetens miniszterelnöknek, felmerülhet egy jövőbeni választás során is a neve. Ekkor ugye radikális megszorításokkal, imf hitellel sikerült enyhíteni a helyzeten, hogy ez ki szerint mennyire volt hatékony az megint gusztus dolga, nekem speciel vegyes érzéseim vannak a kormányzásával kapcsolatban. Tehát a 09-es pálfordulat a jövőbeni karakter-karakterek felépítéséről szólt, semmint valós felismerésekről.

Utluk Feri 2014.01.09. 13:33:57

@aranybika: Bajnai az imf hitel felvételekor azt ígérte, hogy ez nem akkora probléma, mint aminek a jobboldal felfújta, mert egy felelős baloldali kormány 2012-re vissza tudná fizetni az egészet, ezzel teljesítve a szerződést. Ehhez képest az egyik legfőbb támadási pont 2013-ban a visszafizetéssel kapcsolatban az volt, hogy miért fizetik vissza most, mikor nem éri meg, korai. Kissé ellentmondásosnak érzem, arról nem is beszélve, hogy a 13-as törlesztéshez milyen forrásokat kellett összekaparnia a kormánynak (magánnyugdíj), akkor 12-ig mi lett volna?

Muzsikok közt 2014.01.09. 13:38:34

@Utluk Feri: A régióban egész 2008ban semmi jele nem volt a válság hatásainak, csak 2009ben.

aranybika 2014.01.09. 13:39:21

@Utluk Feri: Ez már szörhasogatás...lehet hogy voltak intö jelek, de nem csak GyuF vagy Bajnai nem látta öket tisztan hanem a legtöbb más ember sem! Emlékezz épp 2008 juniusában döntött a Mercedes arrol a beruházásrol ami gyakorlatilag megmentette a gazdasági növekedést az II orbán kormány alatt.. Nem hiszem hogy megcsinálták volna ezt a lépést ha tudják hogy a német export is 20% GDP is 6%-al csökken....

Az hogy sikerült neki pár hónap alatt enyhiteni egy rendkivül nehéz helyzeten, annyira hogy 2010 tavaszán M.o:t mint egy pozitív példaképet emlegették, az szerintem azt jelenti hogy egy normális, válságmentes környezetben sokkal jobb ME lenne mint bar OV vagy GyuF. Persze egy erös párttal a háta mögött...

aranybika 2014.01.09. 13:40:09

@Muzsikok közt: Nem. Azért 2008 okóberétöl már volt!

Mad Mind 2014.01.09. 13:41:12

@Attitude Adjuster:
Simit szeretnél? Vagy minek írod be? Írd orbinak, hátha kíváncsi rá. Ja nem, mert leszarja a zembereket.

aranybika 2014.01.09. 13:51:18

@Utluk Feri: Bajnai nem támadta az IMF hitel viszsafizetését, de az tény hogy a jövöben többet kell fizetni mivel azokat a kölcsönöket amit orbánék vettek fel, azokat drágább kamattal kell viszsafizetni.

A MANYUP nem a törlesztéshez ment, hanem hogy 2011-2012-ben elkerüljék az álamcsödödhelyzetet amit rossz kormányzásuk idézett elö. Emlékszel mikor 2011 novemberében pánikban felhivták az IMF-et megint? Mert sehonnan nem kaptak sokáig hiteleket...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.09. 14:09:22

@Balt: Főleg úgy alkalmatlan, ha a szervezett ellenfél folyamatos harci cselekményeket produkál a köztereken és erőszakkal megbénít mindent, ami akár jó is lehetne.
Ezért félek az esetleges ellenzéki győzelemtől, mert akkor Budapest megint lángokban fog állni és a skinheadek hidakat lezárva fogják követelni az újraszámolást.
:)

Jolka40 2014.01.09. 15:00:29

@Attitude Adjuster: Az MSZMP is egy működő, sikeres párt volt. 1989-ig. Talán most mégsem kéne ennyi évig várni.

Balt 2014.01.09. 15:22:20

@Attitude Adjuster: :) Hasonlóról tudok beszámolni. :) Bár én '90-ben meg a '94-es első fordulóig cifráztam (de minek...?), azóta viszonylag egyhangú a lista. :) Ja, tegyem hozzá megint: a '10-es önkormi választáson Lávornak (lol) adtam életemben először ajánlószelvényt, mondván, hogy szavazatot ne várjon. :) Többet ilyet nem teszek, egyrészt, mert megszűnt maga az intézmény, másrészt... :)

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2014.01.09. 21:19:48

@Balt:

Én '94-ben voltam első választó, azért onnan kezdődik a sor. Négy éve adtam egy óvatos esélyt az LMP-nek, idén már nem sok értelmét látnám.

'Egyik sem' lehetőség nem lesz, úgyhogy idén én nem fárasztom magam a fülkéig sétálással.

Utluk Feri 2014.01.09. 22:12:57

@aranybika: "német export is 20% GDP is 6%-al csökken...." erre mondtam azt, hogy a nemzetközi visszaesés mértéke, időtartama, bekövetkezte nem volt világos, a csökkenő tendencia mint jelenség már jelen volt, csak éppen a válság részletei nem voltak világosak, egy nagyvállalat pedig nem fog arra alapozni, hogy nőtt a világválság beütésének valószínűsége, még ebben az állapotban is, hiszen egyszerűen fogalmazva ez egy nagyon kicsi számból egy másik nagyon kicsi szám lett, ami relatíve lett sokszoros érték, a sztochasztikus számítások az alacsony valószínűségű szélsőségesen katasztrofális lehetőségekkel kalkulálnak, ezek változása pedig önmagában visszaeső tendenciát eredményezhet. De egyébként az ilyen és ehhez hasonló előjelzésekre gondolok és ez még csak 07 volt: hvg.hu/gazdasag/20071219_stagflacio_recesszio_bnp_paribas

Ezeket számos nyilatkozatban meg is ragadták mikor romló állapotokra kellett magyarázatot adni. (a merci beruházás is azért kellett, mint egy falat kenyér mert a beruházási ráta cudarul állt, az ingatlanberuházások 06-ot követően pedig szinte eltűntek a föld színéről.)

"M.o:t mint egy pozitív példaképet..."
Mert azokkal a megszorító intézkedésekkel ért el eredményt amit akkor például az unió válságkezelő modellként értékelt :D Az akkori válságkezelés is igencsak drága volt és töpörödött is a gdp rendesen, ahogyan a 11-es is nagy árral járt, ebben igazad van. de 09-ben az mszpben már minden mindegy volt, a kormányzást stratégiai szinten irányító, felügyelő szereplői és a párton belül helyezkedők szétszakadtak így a belviszályokkal nem kellett különösebben foglalkozni az elefántcsont torony tetejéről. Szerintem az mindenképpen elismerésre méltó, hogy sikerült összehozni a válságkezelést az adott irányvonallal konzekvensen, de közel sem annyira, mint ők szeretnék... Bajnainak pedig a politikai érzéke az ami hiányzik, vagy legalábbis nem jött át az elmúlt évek csatáiban, egyszerűen rossz volt nézni amit szigetvárival ketten összeerőlködtek.

"Bajnai nem támadta az IMF hitel viszsafizetését"
Ez valahogy így hangzik az egyutt2014.hu szerint:
"A 2008-ban felvett IMF-hitel idő előtti visszafizetését propagandaakciónak nevezte.... a kölcsönt egy drágábbal váltják ki. "
Ha államkötvénnyel sikerült csak kiváltani az imf hitelt 13-ig akkor kérdem én Bajnai hogyan gondolta a visszafizetést egy korábbi dátumig? Miből? Meg ugyan hogy lehet ilyen egyértelműen relációs jelet helyezni a politikai kötöttség és 14 milliárd kamatköltség között? Ez ugyanolyan demagóg, mint a hitelcserét visszafizetésnek álcázni, irritáló tv reklámokban és minden egyéb elérhető fórumon.
A hét eseményei meg pláne érdekesek az eddigi gyurcsány-bajnai kapcsolat fényében és még inkább elhiteltelenítik a nagy felismerésekről szóló szövegeket.

Utluk Feri 2014.01.09. 22:22:11

@Muzsikok közt:
Itt most rohamosan romló tendenciákról és csökkenő határértékekről beszélünk, nem negatív deltákról, magyarul a növekedés megállásáról és a recesszióba fordulásról. lásd pl:
www.forexblog.org/wp-content/uploads/2009/05/hungary-2009-gdp.jpg

1.bp.blogspot.com/_ngczZkrw340/Sb9Zr38A5UI/AAAAAAAANGc/9J6ZxG0XLAo/s400/estonia%2BGDP%2Bone.png

Utluk Feri 2014.01.09. 22:25:09

@Utluk Feri: például a francia gdp is érdekesen alakult 2008 végéig, a cikkben szereplő levezetésről nem is beszélve: www.rfi.fr/actuen/articles/107/article_2141.asp

Balt 2014.01.09. 22:41:14

@Attitude Adjuster: "Én '94-ben voltam első választó, azért onnan kezdődik a sor."

Ezt gondoltam. :)

"Négy éve adtam egy óvatos esélyt az LMP-nek, idén már nem sok értelmét látnám."

Ezt meg gondold meg. :) Ha már a Fidesz végképp vállalhatatlan lett számodra (?), legalább magadnak ne tehess szemrehányást, hogy nem vettél részt a "demokrácia ünnepén". Nem mellesleg akkor a "kétpártrencer"(+Jobbik) fenntartására "szavazol".

(Én sem tudom, megfontoltan ajánlom-e az LMP-t a heti sajtóhírek tükrében... De PM-mentesítve, adnék nekik még egy esélyt végső elkeseredésben - amilyen egyáltalán nem vagyok, sőt! :))

aranybika 2014.01.09. 22:41:50

@Utluk Feri: sok blabla van a szövegedben, de megprobákok válszolni..komolyan hiszed ha a Merci tudta volna hogy pár hónapon belül a német ipar 20-30%-al foh csökkeni, akkor beruháztak volna 2008 juniusában? Akkor naiv vagy!

Beruházások. Igen, de akkor legalábbis jött egy pár gigaberuházás mint a merci meg az audi, amik gyakorlatilaf az utobbi (orbánévekben) megmentették a gazdasági növekedést...emlékszel még az apollo tyres-ra? 2500 embernek adtak volna munkát Gyöngyösön ha a fidesz nem torpedozza meg..(ami miatt most biztos tépik körmüket hahha) ugyhogy lehet hogy a befektetések cudarul áltak, de jobban mint a mult fideszes éveken.....

Válságkezdés. Konkrétum; Magyarország kezdett már 2010 tavaszán kimászni a válságból, ahova a kontár orbánkormány viszsavetette...2010 nyarán a Huf/Euro 260-ról 300-ra ment fel...kontárok...

kölcsönök; IMF kamat 3% Orbán általl felvett kölcsönök kamata; 5-10% ez egy idözitett bomba, vagy ahogy ti narancsnyikok hazuftátok 2010-ben.."csontvázak.." csak most sajnos igaz lesz... sorry utluk nincs igazad...

Utluk Feri 2014.01.09. 23:10:57

@aranybika: "ha a Merci tudta volna hogy pár hónapon belül a német ipar 20-30%-al foh csökkeni, akkor beruháztak volna 2008 juniusában? Akkor naiv vagy!"

nagyon egyszerű a diagnózis, nem értetted mit írtam, amit a számba adsz nettó hülyeség. attól meg hogy valamit nem értesz meg, az nem bla-bla ezt be kéne látni ;)

...
befektetésügyileg jelenleg is katasztrofális a helyzet, ki mondta hogy nem?

"kölcsönök; IMF kamat 3% Orbán általl felvett kölcsönök kamata; 5-10% ez egy idözitett bomba, "
guglizd meg a jelenérték kifejezést, ráfizetünk, de nem kamattal arányosan

"ahogy ti narancsnyikok hazuftátok"
ugye nem megint egy olyan IQ betyárral vitatkozok, aki szerint bárki aki a baloldalt kritizálja az fideszes? ugye nem?

Utluk Feri 2014.01.09. 23:15:31

@aranybika: a szövegértelmezéssel kapcsolatos problémáid mi sem prezentálja szebben, mint hogy az előző előtti válaszomban még a fidesz propagandát is leoltottam és így se esett le, hogy nem vagyok fideszes... szép munka, gratulálok.

aranybika 2014.01.09. 23:23:56

@Utluk Feri: Bocs...anyi idióta van ezen a forumon hogy nincs idöm részletesen olvasni az öszses Hsz:t máskülömben ugy látszik kedves feri hogy az érvek fogyatkoznak, ha ilyen " IQ betyár" érvelésekkel jössz...sorry...

Utluk Feri 2014.01.09. 23:36:52

@aranybika: épp ezért volt kérdés és nem kijelentés, eddig kellemesen folyt a beszélgetés, csak a figyelem hiánya volt kijelentés, azt is csak "letolásnak" szántam, nem személyeskedésnek. viszont pont eszerint az érvelés szerint a te soraid már nagyon fogyatkozhatnak ha kezdődik a fidesznyikezés :D

Utluk Feri 2014.01.09. 23:38:16

@aranybika: egyébként ha valakit idiótának tartasz szerintem lazán csak ignoráld egyetlen "megmondós" poszt után, nem érdemes többet vacakolni.
(a fidesznyikezés meg szerintem akkor is gáz ha épp fideszes lennék, no offense)
süti beállítások módosítása