Konzervatív, kemény és szabadszájú írások

Károly szerint a világ

Károly szerint a világ

Mit üzen Baja? Bajban lehet a Fidesz?

2013. szeptember 23. - A világ szerintem

Úgy tűnik - bár most még tart a győzelem és a megkönnyebbülés öröme - több a baljóslatú jel a Fidesz számára, mint ami örömre ad okot.

választás.jpg

Óriási várakozás előzte a meg a bajai választást. Sokan vízválasztónak tartották, de igazából semmi sem dőlt el. A Fidesz megkönnyebbülhetett, de föl nem lélegezhet. Nyert ugyan, de az ellenzéki összefogást nem sikerült úgy lemosnia, hogy azok farkukat behúzva kullognának el. Sőt. A közel 41 százalékos eredményük nem is kicsit vészjósló.

Orbán sem merték bevetni!

Hogy mennyire nem volt biztos még a Fidesz stáb sem a váci, sem a bajai győzelmekben, azt jól mutatja, hogy a politikai pr szokásaival ellentétben, egyik helyre sem ment el a kampányban Orbán Viktor. Az ugyanis végzetes lett volna, ha a vereség után az index és a hvg azzal a címlappal jelent volna meg, hogy „Orbánt is legyőzték a szocik!”. Ezt nem merték megkockáztatni, mert közel sem volt biztos a győzelem, az utolsó pillanatig nyílt volt minden. Ezért inkább lemondtak arról a pluszról is, amit Orbán Viktor helyszíni jelenése hozhatott volna. Nos, ha az elmúlt hónapok baloldali veszekedése után is ilyen nyílttá tudták tenni az elvileg jobbos körzetekben a versenyt a szocik, az nem üzen túl sok jót a Fidesz számára.

Nézzük a részleteket. Mi a Fidesz számára a tanulság?

Nem bízhatják el magukat!

2006 ősze és a 2010-es választás már a múlté. Itt már sehol sincs előre lefutott meccs, sehol sem elég a narancs színű mezt kiküldeni a pályára. Itt megint a terepen kell győzni. Ami jól hangzó szlogen, csak az a baj vele, hogy soha sem sikerült a Fidesznek. Sem 2002-ben sem 2006-ban. Ebben a baloldal mindig profibb (pofátlanabb) volt.

Újra motiválni kell az embereiket!

Most megint éles helyzet lesz, minden közvéleménykutatás ellenére, és most – minden korábbinál jobb – terepmunka kell. Pont akkor, amikor a lelkesedés és az erő kezd elfogyni. Ellenzékben sokkal könnyebb volt mozgatni az embereket a szent cél érdekében. Most hogy kormányon vannak, elkényelmesedtek, elfáradtak azok az aktivisták, akik nyolc évet harcoltak a győzelemért. Újra kell őket motiválni, különben a tán kisebb, de motiváltabb baloldali sereg könnyen az aktivistáik fölé kerülhet. Ez pedig néhány kulcsfontosságú helyen kényelmetlen, de adott esetben végzetes meglepetést hozhat.

Mindenkinek együtt kell működni a választási győzelem érdekében!

Ha bárhol egy pici homokszem csúszik a gépezetbe, lásd Szigetszentmiklós, abból ott vereség lesz. Együtt kell működnie mindenben a vk elnöknek, a jelöltnek, a helyi csoportnak, az aktivistáknak, a helyi polgármesternek és a központi kampánycsapatnak. Ha bárhol rivalizálás, ellenségeskedés, egyénieskedés, nemtörődömség jelenik meg, ott tuti a bukta. Ebből a szempontból jól jött a szigetszentmiklósi vereség, mert megüzente minden „egyénieskedő” polgármesternek, hogy önteltséggel csak bukni lehet, győzni nem.

Nem sikerült a teljes mozgósítás

Az is fontos jelzés, hogy az öt szavazókör többségében a baloldali jelölt nyert, igaz, összességében meg a jobboldali! Bár Kubatov Gábor örömmel tette közzé, hogy a bajai meccset is megnyerte, még nem sikerült 100 százalékra fölpörgetni a mozgósítást.  Ettől függetlenül nincs kétség afelől, hogy e választási győzelem leginkább Kubatov csapatának köszönhető. a 33 százalékos részvétel, még ha meg is haladja a 2010-es önkormányzatit, messze alatta van a 2010-es parlamentinek. Most elég volt, akiket mozgósítani tudtak, de az átütő lemosó sikerhez ez azonban már kevés volt, nem úgy, mint hónapokkal korábban az időközi választásokon. Ez tavasszal kevés lesz.

Nem sikerült kiütni a baloldalt, sőt...

A hónapokkal ezelőtti fölényes, ötven százalékot meghaladó győzelmekhez képest jelentősen szűkült az olló. Azaz, a győzelem ellenére sem sikerült padlóra küldeni az ellenzéket, és ami ennél fájóbb, nem sikerült elbizonytalanítani, elkedvetleníteni a baloldali szavazókat. Sőt, ez a negyven százalék fölötti eredmény, ez a szűk vereség akár motivációs erő lehet számukra. Megszólíthatnak olyanokat, akik – mondjuk a közvéleménykutatásokat, ellenzéki belharcokat látva – reménytelennek ítélték a választást és el sem mentek. Ez az eredmény nekik lehet motivációs tényező…

Ott ahol nincs LMP-s egyéni jelölt gondban lehet a Fidesz

Az, hogy Baján az öt százalékot megközelítő eredményt ért el a az LMP azt jelenti, hogy országosan egészen biztosan elérik az öt százalékot, ha nem lesz túl magas a részvételi arány. Viszont azt is jelenti, hogy ahol nem lesz LMP-s egyéni jelölt, ott gond lehet a jobboldal számára. Az ugyanis nem életszerű, hogy aki az LMP-re akar listán szavazni, az nem megy el, vagy ha elmegy, egyéniben nem szavaz senkire. És ha szavaz, ne legyenek illúzióink, biztosan nem jobbra szavaz… A Fidesznek tehát elemi érdeke, hogy mindenütt legyen LMP-s jelölt, mert egészen biztosan nem a jobboldaltól vesz el egyéni és listás szavazatot

A Jobbik a potenciális taposóakna a Fidesz számára

A Jobbik erősödése – bevallja vagy nem – nagyobb részt a Fidesz kárára történhet. És egy pár százalék akár végzetes is lehet. Ne legyenek kétségeink, Vona önmérsékletre intő hangai későn jöttek, a Jobbik a következő 5-10 évben biztosan nem lesz alkalmas koalíciós partnernek, de szavazatot elvihetnek, nem is keveset, ami fájó egyéni választókerületi vereségeket jelenthet az egyfordulós választáson.

És mi az, ami mégiscsak jó hír a bajai választás kapcsán a Fidesznek?

Sikerült győzni

A győzelmet soha sem kell magyarázni. A győztesek vicceket mesélnek, a vesztes sajtótájékoztatót tart – mondta Deutsch Tamás is. Alapvetően ez igaz. A legnagyobb veszélyt ezzel a győzelemmel elkerülte a Fidesz, nevezetesen azt, hogy egy fájó és megmagyarázhatatlan vereséggel forduljon rá a kampányra. Sikerült elkerülni, hogy diadalmas lendületet vegyen az ellenzék.

A teljes ellenzéki összefogás is kevés volt a Fidesz ellen

Hiába vették be – akár próba jelleggel – az ellenzéki együttműködésbe fletóékat is, ez is kevésnek bizonyult. Úgy tűnik, hogy fletóéknak – egyelőre - nem sikerült bekampányolni magukat az ellenzéki együttműködésbe, amely a bajai győzelem esetén szinte elkerülhetetlen lett volna. Mesterházyra olyan külső nyomás nehezedett volna, hogy nem tudna ellenállni fletónak és fodor gábornak. A mostani helyzet pedig egyszerűen azt jelenti, hogy fletóék és fodor gáborok szavazókat vesznek el a baloldali összefogástól. Ez főleg az egyéniben lesz hihetetlenül fontos a billegő körzetekben. (zárójelben jegyzem meg, ha a siker esélye fölcsillan 2014 tavaszán, akkor mesterházyék bárkit – fletót, fodort, schmukkot, thürmert is - bevesznek)

A teljes körű ellenzéki mozgósítás sem tudott győzni

Pedig mindent megtettek. Bedobták az összes pártelnököt, minden létező kampányeszközt, trükköt, pénzt, jó nőt, ígéretet, összegyűjtötték az összes protestelő szavazót és még ez is kevés volt. egy országos kampányban egy-egy kis helyre messze nem tudnak majd ennyi mindent koncentrálni.

Ahol van LMP, ott könnyebb nyerni

A Fidesz elemi érdeke, hogy az LMP folyamatosan a bejutási küszöb közelében, illetve afölött legyen mérve. A rájuk leadott 4-6 százalék sok helyen döntő lesz, főleg egyéniben. Amint már jeleztem, ahol nem lesz egyéni LMP-s induló, ott baj lehet a Fidesz számára

Van még tartalék a mozgósításban

Mint már írtam, a bajai mozgósítás elég volt a győzelemhez, de nem volt elég az átütő sikerhez és nem lesz elég 2014-ben a győzelemhez. De a számadatok azt mutatják, hogy ebben van még tartalék. Azokat kell majd megszólítani, akik most még bizonytalanok abban, hogy jól megy-e minden, de alapvetően nem balos szavazók. ennek a rétegnek a sikeres mozgósítása lesz a a választási győzelem kulcsa. Valószínűleg a rezsicsökkentési kampányok is nekik szólnak.

Tudatosabbá teszi a Fideszeseket, fölébreszti a szimpatizánsokat

Az, hogy a Fidesz mindenütt csak a választási győzelmet kommunikálta, a szavazati aranyákról jobbára hallgatnak, azt mutatja, hogy csak a győzelemmel elégettek, a többivel nem.  És belső fórumokon minden bizonnyal föl is fogják használni ezeket arra, hogy még több, még jobb munkára ösztökéljék a jelölteket és a kampányaktivistákat. A „nyakunkon a szocik” érzése pedig ébresztő lehet az alapvetően jobboldali érzelmű, de ezzel-azzal elégedetlen, esetleg elbizonytalanodó és ezért a szavazástól távolmaradást fontolgató szavazók számára. 2002-vel példálózva föl lehet ébreszteni a lelkiismeretüket egy ilyen szoros eredményre hivatkozva. ennek egyébként már látszanak a nyomai a facebook-on is.

Összefoglalva tehát nem könnyű a Fidesz-KDNP helyzete, de a sorsa egyelőre még a saját kezében van. Az is jól látható azonban, hogy nem hibázhatnak. Egy 2002-es Taft-ügyhöz hasonló baki, vagy a „köteles-beszédhez” hasonló sikeres ellenzéki lejárató kampány bajba sodorhatja a a közvéleménykutatásokban 85 hónapja torornymagasan vezető kormánypártot.

A bejegyzés trackback címe:

https://karolyvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr375529767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása