Konzervatív, kemény és szabadszájú írások

Károly szerint a világ

Károly szerint a világ

Bajnai kómában van, a lélegeztetőgépek tartják életben

2013. május 27. - A világ szerintem

Politikai értelemben természetesen. Merthogy az utóbbi két hónap mélyrepülése során Bajnai gyakorlatilag a politikai kóma állapotába került. Azt, hogy még nem lett belőle politikai hulla, pusztán a lélegeztetőgépeknek köszönheti.

A lélegeztetőgépet Bajnai esetében elsősorban a külföldi pénzes támogatók jelentik, akik eddig már túl sokat fektettek belé ahhoz, hogy most hagyják eltemetni. Hiába volt a nagy dérrel-dúrral elindított Együtt 2014, majd a párttá válás, a kezdetek megrendelésre gyártott közvéleménykutatása arról, hogy többen támogatják őket, mint a szocikat. Ma már ilyesmit még Szigetvári Viktor sem merne leírni. Sőt, hónapról hónapra azzal szembesülnek, hogy 10 százalék alá csúsztak és jó esetben is csak ott sikerült stabilizálni magukat valahogy, ha sikerült. Ennyivel pedig nemhogy választást nem lehet nyerni, de még a szocik torkán se lehet ledugni Bajnait közös jelöltként.  Pláne úgy nem, hogy közben megpróbálják még becsempészni a közösbe Bajnai „tartótisztjét”, Gyurcsányt is.

Jópofát vágnak a szocik

A pénzemberek azt még el tudták érni, hogy Bajnaihoz – legalábbis a színfalak előtt – jópofát vágjanak a szocik. Hónapokig tartott a finoman kezdődő, majd a végére kemény pofozkodásba csapó mszp-e2014 csörte, ami viszont két nap alatt egy szenzációsnak mondott, ám valójában üres megállapodással zárult. Akik hónapokig püfölték egymást, egy délelőtt alatt „megállapodtak” abban, hogy közös listán, közös jelöltekkel indulnak. A „megállapodás” előzményei és hihetetlen gyorsasága okán sejthető volt, hogy mindez nem egyéb, mint színjáték. Elsősorban bajnai pénzemberei felé. Jól mutatja ezt, hogy - megállapodás ide, megállapodás oda - a szocik mind a 106 egyéni választókerületben továbbra is a saját jelöltjeikkel készülnek a választásra, szó sincs sehol közös ellenzéki jelöltről szóló tárgyalásról.

Hogy a szocik miért mentek ebbe bele? Egyrészt rajtuk is volt nem is kevés nyugati pénzügyi nyomás. Másrészt üzletet is kötöttek. Cserébe megrendelhették a nyugati szociktól azt a példátlanul aljas politikai és gazdasági hecckampányt Magyarország ellen, amelynek az elmúlt két hónapban tanúi lehettünk. Igen, az mszp a bajnaival kötött látszategyezségért cserébe ezt kérte, hogy a nyugati „gazdasági és pénzügyi” körök indítsanak támadást Magyarország ellen. Lelkük rajta…

Kinek érte meg?

Nagyon nem érte meg a „megállapodás” egyikőjüknek sem. Bajnai annyit ért el, hogy még nem lett belőle politikai hulla, de kómában vár valami eseményre, ami reményt adhatna neki a feléledésre, az újrakezdésre. Az mszp viszont totálisan melléfogott. A mezei párttagok nem értik, miért volt a 180 fokos fordulat egyik napról a másikra. A szavazói bázisuk érzi, hogy valami nagyon nincs rendjén és megint hazudozni kényszerültek, még a sajátjaik előtt is. Ráadásul a megrendelt Magyarország elleni hecckampányuk visszafelé sült el…

Bajnai másik lélegeztetőgépe, a honi lakájmédiája. Ezek próbálják, elsősorban a neten – főként a facebookon – azt kommunikálni, hogy bajnai továbbra is az ez ellenzék „egyetlen reménye”. Igaz, ezt már egyre kevesebben merik leírni, még közülük is, hiszen lassan a közröhej alanya lesz minden ilyen bértollnok. Minden megjelenő közvéleménykutatás után rohanni kell a kómás beteghez, még egy vérátömlesztést is adni, nehogy vége legyen az egésznek. Ilyenkor előcibálnak egy régi kutatást, amely szerint bajnai népszerűbb, mint Mesterházy. Ami vagy igaz, vagy nem, de láthatólag már senkit sem érdekel.

Bajnai magára maradt

Az ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy bajnai magára maradt. A polgárháborúval, fegyveres akciókkal fenyegetőző futóbolond exrendőr és a drogos idióta millás kezdetektől fogva vállalhatatlan volt. Az LMP lenyúlása se sikerült. Így se szerepeltethető ember, se működtethető szervezeti háttér sincs mögötte. Anélkül pedig egy akaratnélküli marionettbábú a pénzemberek kezében, akik addig rángatták ide-oda, ameddig sikerült párszor úgy a földhöz csapniuk, hogy kómába került.

A kérdés már csak annyi, hogy a lélegeztetőgépet működtető erők bíznak-e még abban, hogy bajnai föltámasztható vagy a háttérben már keresik-e a következő paprikajancsit, és ha megtalálják, bajnait egyszerűen lekapcsolják a lélegeztetőgépekről. És akkor bajnai oda kerül, ahová való. A politikai hullaházba. Sajnálnunk nagyon nem kell, a baloldal mindig kényes volt arra, hogy levitézlett lakájait bőségesen kárpótolja. Lesz majd számára valami wc-papír beszerzésügyi alelnöki poszt valamely idióta világszervezetnél.

A bejegyzés trackback címe:

https://karolyvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr635321014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása